A Meteorológiai Világszervezet (Meteorological Organization, WMO) legfrissebb jelentése szerint annyira magas már a légkörben az üvegházhatású gázok koncentrációja, és az ehhez kapcsolható hőfelhalmozódás, hogy az messzemenő következményekkel jár a jelenlegi, de még a jövő generációja számára is. A sajtóközlemény szerint a 2021 első kilenc hónapjának adatai alapján nagyon úgy néz ki, hogy az elmúlt hét év lesz a mérések kezdete óta legmelegebb időszak, még akkor is, ha a La Niña hűtő hatása révén az idei év „csak” az ötödik-hetedik legmelegebb helyet foglalja majd el a sorban.
A jelentés az Egyesült Nemzetek Szervezetének több ügynöksége, a nemzeti meteorológiai és hidrológiai szolgálatok szakemberei és tudományos szakértők munkája alapján készült el.
Csúcsokat döntögetnek az üvegházhatású gázok
2020-ban a légkörben található üvegházhatású gázok koncentrációja a mérések óta soha nem látott magasságokig szárnyalt: a szén-dioxid 413,2 ppm-mel (parts per million), a metán 1889 ppb-vel (parts per billion), a dinitrogén-oxid pedig 333,2 ppb-nal zárta az évet. Ez az iparosodás előtti értékekhez képest 149%, 262% és 123%-os emelkedést jelent. A növekedés 2021-ben is tetten érhető.
A 2021-es globális átlaghőmérséklet (január-szeptemberi adatok alapján) körülbelül 1,09 Celsius-fokkal haladta meg az 1850-1900 közötti átlagot. Ezzel legalább a hetedik legmelegebb év címért indulhat, de ha az adatok az év végén nagyon rosszak lesznek, akár feljebb is tornázhatja magát. Persze kérdezhetnénk, hogy ez miért probléma – a válasz pedig az, hogy az idei év csak azért volt ilyen enyhe, mert a La Niña hűtő hatása érvényesült. Az elmúlt hét év tendenciája egyértelműen a felmelegedés felé mutat.
A problémát jól szemlélteti az, hogy a legutóbbi La Niña esemény 2011-ben volt – 2021 pedig még így is 0,18-0,26 Celsius-fokkal melegebb nála.
Egyre nagyobb a baj az óceánokban
A Föld rendszerében felhalmozott hő mintegy 90%-a az óceánban raktározódik. A vízréteg felső 2000 métere 2019-ben tovább melegedett, egy előzetes analízis szerint pedig a 2020-as adatok még ezt is meghaladják. Minden rendelkezésre álló adat azt mutatja, hogy az óceánok felmelegedésének üteme különösen erős növekedést mutat az elmúlt két évtizedben, és várhatóan a jövőben is hasonló tendenciákkal kell számolnunk.
A hőhullámok nemcsak a szárazföldet, de az óceánokat is sújtják: a bolygó sósvíz-készletének nagy része szenvedett tőlük 2021-ben, ez alól mindössze a Csendes-óceán keleti része volt kivétel a La Niña miatt, illetve nem mértek ilyesmit a Déli-óceánon sem.
ennek eredményeképpen pedig folyamatosan savasodnak. A nyílt óceán felszínének pH-értéke az elmúlt 40 évben folyamatosan csökkent – ennél is ijesztőbb adat, hogy az elmúlt 26 ezer évben nem volt olyan alacsony, mint most. A jelenség pedig ördögi körbe taszítja a bolygót: ahogy savasodik az óceán, úgy csökken a széndioxid-elnyelő képessége.
Az 1990-ben kezdődő mérések óta a tengerszint sem volt még soha ilyen magas: 1993 és 2002 között évente 2,1 milliméterrel, 2013 és 2021 között pedig évente 4,4 milliméterrel nőtt. Ez leginkább a gleccserek és jégtakarók egyre gyorsuló olvadásának következménye.
Az északi-sarkvidéki tengeri jég az 1981-2010-es átlag alatt volt márciusban, amikor eléri a maximális kiterjedését. Július első felében rekordalacsony kiterjedését mérték a jégtakarónak. Ez volt a 12. legalacsonyabb szint az elmúlt 43 évben, amióta műholdakkal mérjük, és jóval az 1981-2010-es átlag alatt maradt. Grönland keleti részén is rekordalacsony volt a jégkiterjedés.
Az észak-amerikai gleccserek olvadása felgyorsult az elmúlt két évtizedben, a 2015–2019-es időszakban csaknem megkétszereződött a 2000–2004-es időszakhoz képest. Egy kivételesen meleg, száraz nyár idén nagyon megviselte a hegyi gleccsereket Észak-Amerika nyugati részén.
Grönland sem menekült: bár a jégtakaró olvadása az átlagoshoz közelített, augusztusban például eső esett hó helyett a sziget legmagasabb pontján, ilyen pedig a mérések kezdete óta még soha nem történt.
A pusztító hőhullámok éve volt az idei
Júniusban és júliusban rendkívüli hőhullámok sújtották Észak-Amerika nyugati részét, sok helyen 4-6 Celsius-fokkal megdöntötték az állomásokon korábban mért rekordokat, és több száz, hőség okozta halálesettel jártak. A Brit Kolumbia déli-középső részén fekvő Lyttonban a hőmérséklet június 29-én elérte a 49,6 Celsius-fokot, 4,6 Celsius-fokkal megdöntve a korábbi nemzeti rekordot. A városban a következő nap tűz pusztított.
Az Egyesült Államok délnyugati részén is többször voltak hőhullámok. A kaliforniai Death Valley hőmérséklete július 9-én elérte az 54,4 Celsius-fokot, ami a 2020-as értékekhez hasonló volt – ezek pedig az 1930-as évek óta mért legmagasabb értékek voltak. A kontinensen erdő- és bozóttüzek is pusztítottak.
A szélsőséges hőség a tágabb mediterrán környéket sem kímélte. Augusztus 11-én egy szicíliai agrometeorológiai állomáson a hőmérséklet elérte a 48,8 Celsius-fokot, ami európai rekord volt, míg a tunéziai Kairouan 50,3 Celsius-fokkal meg nem döntötte. Montoro (47,4 Celsius-fok) augusztus 14-én állította fel Spanyolország nemzeti rekordját, míg Madridban ugyanezen a napon volt az eddigi legmelegebb nap 42,7 Celsius-fokkal. Erdőtüzek is pusztítottak a kontinensen, amelyek különösen súlyosan érintették Algériát, Dél-Törökországot és Görögországot.
Az időjárás a másik végletekig is eljutott: az Egyesült Államokban és Mexikó északi részén február közepén szokatlanul hideg volt, Texasban 1989 óta nem volt ilyen hideg ebben az időszakban. Április elején abnormális tavaszi hidegfront érintette Európa számos területét.
Az esőzésekkel sem jártunk jobban idén: a klímaváltozás egyik fontos következménye a csapadékeloszlás megváltozása, ez pedig tetten érhető volt az idei évben. Júliusban négy napon keresztül extrém mennyiségű eső esett Kína Honan tartományában, Csengcsou városát július 20-án 201,9 milliméter csapadék érte egyetlen óra alatt, 382 milliméter hat óra alatt, és 720 milliméter a nap folyamán. Az ezt követő villámáradások több mint 302 halálesetet okoztak. Európa nyugati részét a mérések kezdete óta soha nem látott áradások sújtották július közepén. Németország nyugati és Belgium keleti részein több mint 200 halálesetet követeltek az esőzéseket követő villámáradások. Dél-Amerikát az év első felében az átlagosnál folyamatosan több eső érte, főként az Amazonas-medence északi részét, ami hosszan tartó árvizeket okozott a területen. Kelet-Afrikában is hasonló volt a helyzet.
A 2020 januárjától 2021 augusztusáig tartó 20 hónap volt a mérések kezdete óta a legszárazabb az Egyesült Államok délnyugati részén, a csapadékmennyiség több mint 10%-kal marad el az előző rekordtól. Kanadai előrejelzések szerint a búza- és repcetermesztés 2021-ben 30-40%-kal marad el a 2020-as szinttől. A szárazsággal összefüggő alultápláltsági válság sújtotta Madagaszkár egyes részeit.
Mennyiben felelős ezekért a klímaváltozás?
Kutatások megvizsgálták, hogy a fent felsorolt események mekkora részéért felelős a klímaváltozás. Az eredmények azt mutatták, hogy az Észak-Amerika nyugati részén jelentkező hőhullámok még mindig kifejezetten ritkák, de klímaváltozás nélkül egyáltalán nem történnének meg. Az Európa nyugati részén jelentkező árvizekkel kapcsolatban elmondható, hogy az ilyen mennyiségű esőzés ilyen rövid idő alatt klímaváltozás nélkül nagy valószínűséggel nem történne meg. Összességében elmondható, hogy az ilyen jelenségeket a klímaváltozás gyakoribbá teszi, és a most még ritkán, elszigetelten jelentkező problémák egy nagyobb változás részei.
Az extrém időjárásnak humantiárius és szocioökonómiai következményei is vannak. Az elmúlt tíz évben megnőtt az extrém időjárási események, ezzel együtt pedig a háborúk és gazdasági problémák aránya is. Erre még rátett egy lapáttal a koronavírus-járvány, ezen veszélyek együtt pedig az éhínség növekedéséhez vezettek, és aláástak több évtizedes élelmiszerbiztonsági fejlődést.
A szárazföldi, édesvízi, tengerparti és tengeri ökoszisztémákat is érinti a változó éghajlat: soha nem látott mértékben degradálódnak, a pusztulás pedig várhatóan felgyorsul a következő évtizedekben.
