Buzinkay Géza / Fortepan
Tudomány

Csehszlovákia vissza akarta adni nekünk Kassát

A két világháború között rendkívül feszült volt a két ország viszonya, Magyarország a komáromi hídon át támadott volna, a csehek a Budapest–Hatvan vonalon terveztek felvonulni ellenünk. Eleinte Dávid állt szemben Góliáttal, majd a '30-as évek második felében gyorsan visszájára fordult a helyzet, a magyar vezetés Kassa és környékének elfogadása esetén az etnikai revízió kudarcától tartott.

Az első világháborúban győztes nyugati nagyhatalmak már a háború utolsó éveiben döntöttek az Osztrák–Magyar Monarchia felbontásáról, az úgynevezett Köztes-Európa létrehozásáról – itt írtunk erről bővebben.

Ezeknek a gazdaságilag és katonailag is megtámogatott, nyugati érdekszférába vont, a Baltikumtól az Égei-tengerig húzódó országoknak a sora állta volna útját Szovjet-Oroszország európai terjeszkedésének, illetve sakkban tartotta volna Németországot. A történelem aztán kevesebb mint 20 év alatt elhozta a koncepció teljes bukását, de ez más lapra tartozik.

Számunkra most az a lényeg, hogy miután Magyarország szomszédai országrésznyi területekkel gyarapodtak hazánk kárára, a viszony a legkevésbé sem alakult barátian. A „nyertesek” a jogos revanstól tartottak, míg a „vesztes” revízióra törekedett, a környező országok ezért Csehszlovákia kezdeményezésére létrehozták a maguk – kisantant néven ismert – szövetségi rendszerét.

Magyarország és Csehszlovákia abban az időben, mint Dávid és Góliát állt egymással szemben, és ahogy Prágában, úgy Budapesten is kész haditervek lapultak a fiókban „szükség esetére”.

A két ország hullámzó kapcsolatát a gyorsan változó nagyhatalmi politika alakította, a két világháború közti esetleges magyar-csehszlovák háború kérdéséről Dr. Mészáros Andor történésszel, az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék adjunktusával beszélgettünk.

Szövetség Magyarország ellen

A később kisantantnak nevezett szövetség kimondatlanul ugyan, de a magyar revíziós törekvések és a Habsburg-restauráció ellenében jött létre a prágai vezetés kezdeményezésére. Hazánk indíttatása nyilván egyértelmű, a király visszatérésével pedig egy kiszámíthatatlan, új helyzet állt volna elő – a kisantant születésében szerepet játszott azonban egy itthon kevésbé közismert esemény, a lengyel-orosz háború is.

Az első világháború előtt három nagyhatalom között felosztott Lengyelország 1918-ban visszanyerte függetlenségét, majd azonnal határvitába keveredett Szovjet-Oroszországgal. Háború lett belőle, és miután a Vörös Hadsereg Varsóig jutott, megérkezett a bolsevik veszélytől tartó nyugati országok segítsége: a lengyelek győztesként kötöttek békét 1921-ben.

Photo12 / AFP Kozákok és a Vörös Hadsereg a lengyel fronton 1920-ban.

Lengyelországnak Csehszlovákiával szemben is voltak területi követelései – két szlovákiai és egy csehországi körzet –, ráadásul Magyarország önkéntesekkel, hadianyaggal támogatta a lengyeleket.

A csehek eleinte attól tartottak, hogy kialakul egy lengyel-magyar összefogás, azaz Lengyelország és Magyarország egyszerre lép fel »agresszorként«, harapófogóba zárva Csehszlovákiát. A »lengyel-magyar határ visszaállítása« valós veszélynek tűnhetett

– mondja a 24.hu-nak Mészáros Andor.

Csehszlovákia ezért 1920 augusztusában szövetséget kötött a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal, majd a Román Királysággal, amit a szerbek és a románok közötti megállapodás követett. A kétoldalú szerződésekkel 1921 nyarára létrejött a kisantant államok szövetsége – témánk szempontjából a szerződésekből két, a „magyar veszély” elhárítását szolgáló passzust érdemes kiemelni:

  • kölcsönös katonai segítségnyújtás, ha bármelyik szerződő felet Magyarország részéről támadás éri;
  • ha valamely szerződő fél megtámadná Magyarországot, a többiek nemcsak semlegesek maradnak, de legkevesebb két hadosztályt mozgósítanak a magyar határon.

Komárom, Letkés és a Budapest–Hatvan vonal

A csehszlovák vezetés állandó katonai fenyegetést látott a magyar revízióban, Budapest és Prága viszonya rendkívül ellenséges volt a két világháború közötti években, ennek megfelelően mindkét hadvezetés kidolgozta a maga haditervét. A magyarok fő csapásiránya Komárom volt, a hídon átkelve Léva és Nyitra irányába törtek volna előre, illetve – mintegy mellékcsapásként – Letkésnél lépték volna át a határt. A realitásokra építő csehszlovák stratégia ennél ambiciózusabb volt:

konfliktus esetén azonnal betörtek volna Magyarországra, hogy a Budapest–Hatvan vonalon állítsák meg az ellenséget.

A „mi lett volna, ha…” kérdése esetünkben nemcsak történelmietlen, de a kisantant nélkül, csak Csehszlovákiával szemben is teljesen értelmetlen, a magyar hadvezetés sem gondolta soha, egyetlen percig sem komolyan az északi szomszéd megtámadását. Az ok egyszerű: nem akartak öngyilkos akciót indítani.

A két világháború között Csehszlovákia komoly ipari ország volt, a világgazdaság jelentős szereplője, amely a kor egyik legjobb hadseregével rendelkezett. Az antant egyik legfőbb szövetségeseként ebben oroszlánrésze volt a nyugati hatalmaktól, elsősorban Franciaországtól érkező forrásoknak. A történész kiemeli, hogy a csehszlovák haderő méltó ellenfele volt még a hitleri Németországnak is.

Dávid és Góliát

Sőt, a csehek máig tartó nagy traumája, hogy az országot 1938-ban nagyhatalmi jóváhagyással puskalövés nélkül kebelezte be a Harmadik Birodalom: egy cseh-német háború végeredménye ugyanis akkoriban nem tűnt egyértelműnek. Adolf Hitler óriásit nyert a cseh hadiipar megszerzésével, és részben erre alapozva robbanthatta ki a nyílt háborút Lengyelország megtámadásával.

AFP Adolf Hitler és Hermann Goering Szudéta-vidéki látogatásuk során 1938. október 8-án.

Ezzel szemben a Magyar Királyi Honvédség létszámát a trianoni szerződés 35 ezer önkéntesben maximalizálta, hazánk nem gyárthatott és tarthatott a modern hadviseléshez elengedhetetlen páncélos járműveket, repülőgépeket. Márai Sándor naplójában élete legboldogabb napjának nevezte, amikor szülővárosát, Kassát 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz,

egyben szomorúsággal töltötte el a kontraszt többek között a csehszlovák és a magyar hadsereg felszerelése közötti különbséget látva

– idézi fel Mészáros Andor.

Hazánk nyilvánvalóan fejjel rohant volna a falnak Csehszlovákia megtámadásával, ám a politika lassanként olyan helyzetet teremtett, ami sokáig elképzelhetetlen volt.

Kassát ajánlották, kevés volt

Eduard Beneš csehszlovák elnök helyesen mérte fel a Hitler 1933-as hatalomra jutásával, majd gyors erősödésével jelentkező veszélyt, és megpróbált valamiféle egyezségre jutni a magyarokkal is. Ennek jegyében 1935-ben ismét felmerült Beneš 1931–32-es föderációs tervezete, amelyben az akkor még döntő többségében magyar lakosságú Kassát és környékét ajánlotta a magyar részvételért cserébe, de a titkos tárgyalások hamar zátonyra futottak.

Coll-DITE / Photo12 / AFP Eduard Beneš csehszlovák elnök (balról a harmadik) 1945-ben

Pedig az érdekek találkoztak, a mérsékelt magyar politikusok is osztották Beneš Németország térnyerésével kapcsolatos aggályait, és úgy gondolták, térségünkben Csehszlovákia lehet Hitler terjeszkedésének gátja. Csakhogy a Kassára vonatkozó prágai ajánlat komoly dilemmát okozott itthon, Magyarország ugyanis etnikai revíziót szeretett volna, vagyis az elcsatolt területeket a nyelvhatárig kívánta visszaszerezni.

Erről Csehszlovákia hallani sem akart. Ám ha a magyarok elfogadják Kassát az északi irányú revízió mintegy első lépéseként, azzal szentesítik a kialakuló állapotot, és elvész a további igények jogalapja

– teszi világossá Mészáros Andor.

Az 1930-as évek közepétől azonban Csehszlovákia egyre inkább olyan közép-európai közös politikát, közép-európai föderációt szorgalmazott, amibe Magyarországot is be akarta vonni. Folyamatosan lazult a kisantant szorítása, javultak a kereskedelmi kapcsolatok, végül az 1938-as év rohanó világpolitikai eseményei új megvilágításba helyezték a Csehszlovákia elleni esetleges támadás lehetőségét. Vagy, mondjuk úgy, gyökeresen átalakították az „erőviszonyokat”.

Ott kell lenni a fronton és a tárgyalásokon

Márciusban Németország bekebelezte Ausztriát, ezzel értelmét vesztette a csehek áttörhetetlennek tervezett erődrendszere a német határon. Augusztus végén a bledi egyezménnyel gyakorlatilag megszűnt a kisantant, küszöbön állt Csehszlovákia felszámolása.

A magyar politika két eshetőséggel számolt. Ha a németek a fegyvert választják, nekünk is azonnal lépni kell, lehetőleg még az előtt, hogy a Felvidék magyarlakta részeiért a Harmadik Birodalommal kelljen alkudozni. Ekkorra honvédségünk is ütőképesebb volt, a bledi egyezmény után már egész komoly tervek készültek a támadásra irreguláris alakulatok bevonásával, de megvalósításukat Hitler megakadályozta.

Viszont ezekből bontakozott ki az úgynevezett magyar-szlovák kis háború 1939 tavaszán, ami végül Kárpátalja teljes területének visszacsatolásával végződött a Jozef Tiso vezette szlovák állammal szemben.

A másik lehetőség, amennyiben a nagyhatalmak megállapodása vezet Csehszlovákia lebontásához, a tárgyalásokon nekünk is ott kell lenni. Végül így is történt, és a Felvidék déli, magyarok lakta sávjának visszaszerzése 1938. november 2-án az első bécsi döntéssel egyenes következménye volt annak, hogy a „nagyok” alig egy hónappal korábban Münchenben döntöttek Csehszlovákia felszámolásáról.

Végül még érdemes megemlíteni, hogy a közép-európai föderációs tervek sem tűntek el, Beneš azokat nem adta fel. A csehszlovák és a lengyel emigráns londoni kormány a II. világháború alatt kidolgozta a Balti-tengertől az Adriáig húzódó szövetség tervét, az úgynevezett Jagelló-tervet, amelyben Magyarország is egyenrangú partnerként szerepelt. A szövetségesek támogatták, még Sztálin is rábólintott, sőt, egészen addig támogatta, míg világos nem lett, hogy a térség szovjet befolyási övezet lesz.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.