Tudomány

Szexbotrány tehette az alispánt szörnyeteggé

Grünwald Bélára emberevő szörnyetegként, a nemzetiségi törekvések elnyomójaként tekintett a magyarországi szlovákság. Zólyom vármegye alispánja egy, a szexuális életére kihegyezett karaktergyilkosság után elvesztette a családját: a politika színterén állt bosszút. Túlzás lenne persze azt állítani, hogy csak a személyes sértődöttség vezette, sőt. Pontosan látta, hogy a nemzetiségi mozgalmak könnyen átvehetik a hatalmat az érintett vármegyékben.

A XIX. századi felvidéki politikus, Grünwald Béla neve nem hagyott komoly nyomot a magyar történelmi köztudatban, a szlovákban viszont annál inkább, és a legkevésbé sem pozitív értelemben. A kortársak egyenesen emberevő szörnyetegként tekintettek rá, aki egy személyben testesítette meg a nemzetiségek elnyomását. Zólyom vármegye alispánjaként ezt aligha tehette meg a kiegyezés után kiteljesedő magyar államhatalom támogatása nélkül, a vádak mégsem alaptalanok.

Grünwald szlovákellenességének volt egy személyes oldala is, miután az ellenfél részéről elszenvedett egy tankönyvi pontosságú, mai szóval élve karaktergyilkosságot „szexbotrányaira” kiélezve, ami a családjától is megfosztotta.

Az egyébként német és szlovák felmenőkkel rendelkező politikusról szól Demmel József történész, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének és a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének tudományos munkatársának új könyve: Szörnyeteg Felső-Magyarországon? Grünwald Béla és a szlovák–magyar kapcsolatok története.

Hogyan jutottak mélypontra a természetesen addig is igen erős meglévő szlovák-magyar konfliktusok 1874–75 folyamán egy képviselő „nőügyeinek” közvetítésével? Erről kérdeztük a történészt.

Keményen egymásnak feszültek

A XIX. század második felében, az európai nacionalizmus fénykorában Magyarország többségében nemzetiségek által lakott tájait nem nevezhetjük a béke szigeteinek. A nemzetiségi társadalom és az országos politikát képviselő helyi magyar elit feszült egymásnak a legkülönbözőbb szinteken, így volt ez Felső-Magyarországon, a magyar nyelvhatártól északra eső területeken is.

A szlovákok azt sérelmezték, hogy az állam elnyom minden politikai, kulturális kezdeményezést, ami nem magyar, míg a másik oldalon a nemzetiségek önállósodásának, ne adj’ Isten, elszakadásának próbáltak gátat vetni. Az erő nyilvánvalóan a hatalom oldalán volt, amely a történész megfogalmazása szerint nem mindig vette figyelembe az adott törvények szellemiségét. A közhiedelemmel ellentétben ugyanakkor a szlovákságra sem tekinthetünk pusztán „boxzsákként”, szó sincs róla, hogy ezen országrész nemzetiségi lakói kizárólag parasztokból, alsóbb társadalmi csoportok tagjaiból állt. Sőt.

A korabeli magyar statisztikákból is látszik, hogy például Turóc vármegyében összesen 200 magyar anyanyelvű élt, míg a nemesség létszáma 4800 volt. A többiek nagyrészt szlovák anyanyelvű kisnemesek voltak, de még a hivatalt viselő nemesi elit tagjai is sokszor ezen a nyelven tudtak a legjobban

– mondja Demmel József.

A szlovák nemzeti mozgalom és a szlovák vármegyék szlovák nyelvű elitje 1848-ban tovább erősödött, hiszen ekkor a nemesek mellett például a szlovák polgárság és az értelmiség is szavazati jogot kapott. A század második felében a vármegyék egy részében a liberális magyar reformnemesség politikai riválisa nem a konzervatív párt, hanem a megerősödött szlovák nemzeti mozgalom lett. A helyzetet csak bonyolítja, hogy ezekben a színszlovák vármegyékben a magyar vezető réteg tagjainak túlnyomó többsége is szlovák anyanyelvű volt, zömében azon képzettebb fiatalok, akik boldogulásukat a magyarság és Magyarország jövőjéhez kötötték.

Német anyanyelvű kozmopolita

A központi hatalom stratégiája – hazai viszonylatban ilyenről, ugye, csak a dualizmus megszületése után beszélhetünk – nem volt egységes. Volt, ahol a „magyarokat képviselő elit” megpróbált egyezkedni, együttműködni, mint például Turóc vármegyében, ám ennek a vége az lett, hogy mindent a szlovák nemzeti mozgalom irányított. Máshol erővel, és sokszor visszaélések árán igyekeztek elnyomni a nemzetiség törekvéseit.

Ez utóbbi volt jellemző Zólyom vármegyére is, ahol immár két évtizede folyt a kegyetlen harc, amikor Grünwald Béla bekapcsolódott 1867-ben, mint a megye választott főjegyzője.

Wikimedia Zólyom vármegye közigazgatási térképe

Adalbertus Franciscus Josephus Grünwald néven látta meg a napvilágot 1839-ben a Hont megyei Szentantalon, édesapja egy német polgárcsalád sarja volt, édesanyja pedig szlovák kereskedő leánya. Grünwald számára a domináns nyelv, talán anyanyelve is a német lehetett, jól tudott szlovákul, és valószínűleg azért küldték Miskolcra tanulni, hogy ott tökéletesítse magyartudását is. De ne vesszünk el az életrajzi adatokban, jogot tanult Pesten és Bécsben, majd a kor szokása szerint hosszabb nyugat-európai utazást tett, Párizsban és Hollandiában is tanult.

Hazatérése után alighanem az ország legműveltebb fiataljai közé tartozhatott, és érdekes módon, kortársai visszaemlékezései szerint ekkoriban még megvetette a magyarkodó megnyilvánulásokat, büszkén vallotta kozmopolitának magát

– jegyzi meg a történész.

Hamar felvette a fonalat

Zólyomban, mint említettük, évtizedek óta folyt kemény harc a két, párhuzamosan létező társadalom elitje között, itt volt talán országos szinten legerősebb a szlovák nemzeti mozgalom. Grünwald hamar felvette a fonalat, a korábban magát kozmopolitának tartó fiatalember főjegyzőként Radvánszky Antal főispán jobbkeze, bizalmasa lett. Tehetsége folytán pedig a magyar ügy ünnepelt élharcosává vált Besztercebányán, míg szlovák részről egyre nagyobb gyűlölet övezte.

A következő ciklusban már alispánná választották, és ezután vált országosan ismertté, illetve a szlovák nemzeti mozgalom első számú közellenségévé, méghozzá egy szlovák nyelvű politikai lap, a Svornost megalapítása miatt 1873-tól.

Helyesen ismerte fel, hogy a sajtó a nemzeti mozgalmak legfőbb „fegyvere”, és a megyében rengeteg olyan szlovák szavazó él, akiket be lehetne csatornázni a magyar ügy mellé. A kivitelezést is remekül csinálta, a Svornost ugyanis nem a kormány szócsöve volt, nem valamiféle propagandaújság, hanem a kisemberek mindennapi problémáival foglalkozott, miközben próbálta megnyerni őket. Épp ezért válhatott vörös posztóvá országos szinten a szlovák vezetők szemében.

A válasz gyorsan jött, és még mai szemmel is övön aluli volt, nemhogy akkoriban.

Karaktergyilkosság

A Besztercebányán legolvasottabb, Národné noviny című lapban Spanyol komédia címmel megjelent egy vígjáték, ami egy Bellos Rinaldos nevű aljas, gyáva rablóvezér tisztességtelen szerelmi kalandjairól szólt. A szerző is álnevet viselt, ám a helyi viszonyokat jól ismerő közönség számára teljesen egyértelmű volt: Viliam Pauliny-Tóth, a szlovák mozgalom vezetője írta, a főhős pedig Grünwald Béla.

Az egész történetet Grünwald elfedni kívánt szexuális élete ihlette, ami ezzel napvilágra került, beszédtémává, gúny tárgyává vált széltében-hosszában: az ekkor 35 éves férfi nem volt házas, viszont megannyi kalandja volt különböző nőkkel, jobbára férjes asszonyokkal.

Szexbotrány volt ez annak idején a javából, megszellőztetése pedig a politikai karaktergyilkosság tipikus esete, ami egyébként nem volt jellemző a korra. Itt sem mondta ki soha, senki, hogy ki és miért adta, illetve kapta a pofont, a szóbeszédnek azonban nem lehetett megálljt parancsolni: az alispán presztízse darabokra hullott, ő pedig elmagányosodott, súlyos pszichés és neurotikus panaszok kezdték gyötörni.

Nemzeti Portrétár és Wikiedia Grünwald Béla és Viliam Pauliny-Tóth

Elvesztette a titkos családját

A háttérben azonban súlyosabb tragédia játszódott le annál, mint hogy mindenki a politikus szerelmi kalandjain csámcsogott. Pauliny-Tóth nem tudhatta, hiszen még Grünwald szüleinek sem volt arról tudomása, hogy egy Augustína Slimákova nevű nőnek törvénytelen fia született Grünwaldtól, és feltehetően ő lehetett az apja a 10 hónappal később világra jött kislányának is.

Nem tudni, hogy terveztek-e együtt bármit is, amiben a nő alacsony származása – egy megyei hajdú lánya volt – vagy más tényező akadályozta őket, de a botrány hatására a „titkolt” család atomjaira hullott. A négy- és ötéves gyermeket külön-külön nevelőszülőkhöz adták, Demmel József a fiú sorsáról talált némi adatot: Grünwald egykori gimnáziumi osztálytársa vette magához Egerbe, még egy fotót is sikerült róla felkutatni.

Az örökbeadás legfontosabb oka az lehetett, hogy bár Grünwald apaságáról talán tényleg csak kevesen tudtak, de az őt kifigurázó komédiában Augustína Slimákova is komoly szerepet kapott Ogusta Slimaquez néven.

Személyes reputációja, informális kapcsolati hálója romjain, családja elvesztése után az alispánban érthető módon forrt a bosszúvágy, de személyesen nem vághatott vissza. Neve kimondatlan maradt, ha elégtételt követel, úgy maga ismeri el „bűnösségét”. Politikai karrierje viszont töretlen maradt, így ezen a fronton indított támadást Pauliny-Tóth ellen.

Erős állam

Mivel pedig ellenfele a szlovák nemzeti mozgalom egyik vezetője volt, ezért minden olyan intézmény ellen támadást intézett, amihez Pauliny-Tóthnak köze volt: a Matica slovenska, gimnáziumok, kulturális egyesületek. Nyilván túlzás lenne azt állítani, hogy csak a személyes sértődöttség vezette, sőt. Pontosan látta, hogy a nemzetiségi mozgalmak könnyen átvehetik a hatalmat (fontos igazgatási és politikai pozíciókat, a helyi oktatás irányítását, a helyi sajtót, pénzintézeteket stb.) az érintett vármegyékben.

Abban viszont láthatunk személyes indíttatást, amilyen vehemenciával 1874-től egészen halálig szorgalmazta, hogy az állam vegye ki a hatalmat a megyei elitek kezéből, és központilag képzett, lojális hivatalnokokkal működtesse a magyar közigazgatást. Ahogy fogalmazott:

a jövő nemzedék jobban fogja magasztalni politikai bölcsességünket, ha egy compact, erős magyar államot fog tőlünk örökölni, nehány, nekünk szabadelvűnek látszó intézmény nélkül, mintha szabadelvüségünk hirét hagyjuk rá — a magyar állam nélkül.

A szörnyeteg

Alispánként a gyakorlatban nem sokat tehetett, de erős támadásokat intézett, lobbizott, nyomást gyakorolt a kormányra, hogy keményen lépjen fel minden szlovák nemzeti kezdeményezéssel szemben. A történelem pedig úgy hozta, hogy Grünwald személyes sértettsége erősen rezonált a gazdasági és ezernyi belpolitikai nehézséggel küzdő Bittó-kormány törekvéseivel, amely az 1870-es évek elején egyre inkább igyekezett a nemzetiségi törekvéseket visszanyesni. Sorra tiltották be a kulturális egyesületeket és az iskolákat.

Az már egy más kérdés, hogy a szlovákok szemében mindezért a hangosan érvelő alispán vált a fő felelősök egyikévé, innentől vált „szörnyeteggé”.

Ő maga 1878-ig viselte az alispáni hivatalt Zólyomban, majd végleg elhagyta Besztercebányát, hogy parlamenti képviselő legyen Budapesten. Nagy sikerű, elismert könyvet írt A régi Magyarország címmel a vármegyerendszer elavultságát bemutatva és a centralizáció mellett érvelve, az MTA tagjává választotta. A botrány miatt megroppant mentális egészsége azonban folyamatosan romlott, miközben be kellett látnia, a radikális közigazgatási reformokra nincs esély: egyre inkább erőt vett rajta az elkeseredés, hogy se hazájának, se neki magának nincs jövője.

Már az 1870-es évek közepétől foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, talán ez elől menekült Franciaországba. Fél év után, 1891. május 4-én táviratot küldött pártja vezetőjének, Apponyi Albertnek: „Grünwald Béla Párizsban meghalt”. Majd a Szajna partján főbe lőtte magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Forrnak az indulatok a latin-amerikai országban, ahol a nemzeti jövedelem 10 százalékán három család osztozik, és ahol most a középosztály adóterheit növelnék.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.