Múlt hét második felében évszázados melegrekordok dőltek Európa nyugati felén, 40 fok feletti értékekkel küzdött Franciaország, Németország, soha olyan meleget nem mértek még Hollandiában és Belgiumban, vasárnapra pedig a hőség elérte Svédország északi tájait is: 35 fok volt a sarkvidéken. Sorolhatnánk még, de a lényeg, hogy a hőhullámok nyaranta gyakoribbak, forróbbak, és egyre messzebbre nyúlnak fel az északi területekre.
Mi történik ilyenkor a légkörben? Mi okozza a forróságot, és a jelenség hogyan függ össze a klímaváltozással? Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdeztük.
Anticiklon forralta a nyugatot
A múlt hét közepén egy rendkívül erős anticiklon alakult ki a térségben, amely »felrántotta a meleget« Afrikából, kialakult egy masszív déli csatorna, amelyen keresztül a forró légtömegek északnak hatoltak
– mondja a 24.hu-nak a meteorológus.
Mi a szélén helyezkedtünk el, ezért Magyarországon „csak” 33-35 fokokat mérhettünk, majd megérkezett hozzánk az ilyenkor igencsak szokatlan, a hétvégi öszönvízszerű esőket okozó mediterrán ciklon.
Mára nyugaton is „helyreállt a rend”, megszűnt az extrém forróság, a beálló zonalitás lassan visszahűti a térséget az ilyenkor szokásos szintre. Vagy csak kicsivel fölé… Témánk szempontjából viszont most a zonalitás a lényeg, ezzel érkeztünk el az éghajlatváltozás jelentette, mélyebben fekvő okokhoz.
Zonális: a nyugodt és kiszámítható
A régóta fennálló klimatológiai viszonyok között az északi és a déli félteke 60-30 szélességi köre közötti terület – a skandináv országok kivételével ez lefedi egész Európát is –időjárását az év olyan 60-70 százalékában a nyugat-keleti irányú, úgynevezett zonális áramlás határozza meg.
Általában nyugalom, lassú változások jellemzik, a frontok és egyéb légköri jelenségek viszonylag kiszámíthatóan és nem túl nagy szélsőértékkel követik egymást. Ez a tipikus „régen minden jobb volt” esete az időjárásra vetítve, és tényleg jobb volt: meleg nyarak néhány napnyi kánikulával, egy-egy viharral, ősszel pedig készíthettük a szánkót és a korcsolyát, mert biztosra lehetett venni, hogy télen lesz hó és fagy.
Meridionális: a vad és szélsőséges
Az év fennmaradó, nagyjából 40 százalékában viszont a meridionális áramlás jellemző, és még mindig a „normálisnak” tekintett sokéves átlagról van szó. A légtömegek itt észak-déli irányban mozognak, úgy képzeljük el, mint egy hullámot, aminek teknőjében sarkvidéki hideg levegő tör délnek, csúcsain Egyenlítő közeli meleg áramlik magasan északra. Közel sem olyan barátságos, mint a zonalitás:
Gyorsan változó, kiszámíthatatlan és extrém helyzeteket produkáló időjárást okoz, az elmúlt években igen gyakran tapasztalhattuk: korai nyarat idéző téli napok, brutális szél, özönvízszerű esők vagy hosszú aszály
– magyarázza a szakember.
Meridionális áramlás esetén dőlnek a mindenféle rekordok, ami önmagában még nem ördögtől való, hiszen amint fent is írtuk, az év kisebbik részében ugyan, de időjárásunk fontos alakítója. Na meg persze korábban is születtek új rekordok – hivatkoznak még most is az éghajlatváltozás tudományos és bőrünkön érezhető tényeivel mit sem törődő tagadói. Csakhogy nem ennyire sűrűn, és nem is ilyen meredeken emelkedő értékekkel.
A lényeg: egyre rosszabb lesz
A meridionális áramlást ugyanis az egyenlítői meleg és a sarkvidéki hideg légtömegek energiakiegyenlítődése generálja. Logikusan minél inkább felforrósodik az Egyenlítő térsége, annál intenzívebben, vadabbul „cserél helyet” a sarkkör hideg levegőjével.
A meridionális hullámok nemcsak nagyobb amplitúdón mozognak, hanem a globális felmelegedés hatására gyakrabban alakulnak ki és hosszabb ideig maradnak meg. Már most azt mondhatjuk, hogy fordult a kocka: térségünkben az év 60-70 százalékában a meridionális áramlás okozta szélsőségek uralják időjárásunkat.
Hol lesz a vége? Ezt ma még senki nem tudja megmondani, ám a tendencia azt mutatja, a helyzet elég gyorsan romlik, magyarán a jövőben még durvább és még gyakoribb időjárási szélsőségekre számíthatunk.
Kiemelt kép: Bertrand Guay / AFP
