Tudomány

Vörös hóembert közelítettünk meg az űrben

Visszaérkeztek a Földre az első képek és adatok az eddig közvetlenül vizsgált legtávolabbi égitestről, az Ultima Thuléről - kiderült, hogy nem egy, hanem két, lazán kapcsolódó kődarabról van szó, ami úgy fest, mint egy hóember, csak nem fehér, hanem vörös. A New Horizons csapatának már elmélete is van arról, hogyan jöhetett létre.

Tegnap a NASA kutatói megtartották az első sajtótájékoztatót a New Horizons legújabb célpontjáról, a Kuiper-övben található Ultima Thuléről kapott adatokkal kapcsolatban. Egyelőre nem túl sok az információ, de azt már tudjuk, hogyan néz ki tulajdonképpen az aszteroida, és ebből kikövetkeztethető az, hogyan jött létre.

A legelső képek az objektumról egy nagy, földimogyorószerű alakzatot mutatnak, az újabbak viszont már inkább egy vörös hóemberhez hasonlítják az aszteroidát. Az eredeti feltételezések és a Hubble űrtávcső által készített képek alapján a New Horizons csapata már korábban is úgy gondolta, hogy az objektum vörös színű, ez most beigazolódott – nagyjából olyan árnyalatú, mint a Plútó legnagyobb holdja, a Charon Mordor Macula nevű régiója.

A Plútó, háttérben a Charonnal – fotó: NASA / Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory / Southwest Research Institute

Ami az alakját illeti, a NASA kutatói sokáig nem tudták, hogy vajon egy, vagy két különálló objektumról van szó – most kiderült, hogy az Ultima Thule tulajdonképpen két űrkavics laza összekapcsolódásából jött létre, gyakorlatilag annyira enyhén tapadnak egymáshoz, hogy emberi erővel szét lehetne választani őket. A kutatók annyira nem erőltették meg magukat a nevekkel: a felső részt Thulénak, az alsót pedig Ultimának nevezték el. Az is kiderült, hogy az alakzat 33 kilométer hosszú.

Az aszteroida alakjából lehet következtetni arra is, hogy hogyan jött létre: a legjobb elmélet jelenleg az, hogy évmilliókkal ezelőtt több kisebb, jeges űrkavics keringett lassan egymás körül, amelyek az idő folyamán két nagyobb objektummá tömörültek, ez a két objektum pedig összeért, és a forgás hatására összetapadt. Az Ultima Thule “nyakánál” azaz a kapcsolódási pontnál finom leülepedett porréteg található, ez is igazolja ezt az elképzelést. Az aszteroida még most sem forog túl gyorsan, a beérkezett adatok szerint nagyjából 15 óra alatt fordul meg a saját tengelye körül.

Fotó: NASA

Becsapódási krátereket egyelőre nem találtak az objektumon, viszont hegyeket és völgyeket igen, a kezdetleges mérések szerint nagyobb különbség lehet közöttük, mint egy kilométer.

A New Horizons által visszaküldött adatokat még két évig elemzik majd a tudósok, így bőven lesz még új információnk az Ultima Thuléről. Jelenleg az átküldött adatok mindössze egy százalékát elemezték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik