Tudomány

20 kilométerrel közelebb került az űr határa

Egy új tanulmány szerint érdemes átgondolnunk, hogy hol is ér véget az atmoszféra, és hol kezdődik a világűr.

Amennyiben Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársának számításai helyesek, úgy az űr határa nagyjából 20 kilométerrel lehet alacsonyabban, mint eddig hittük – írja a Live Science.

A tudományos életben régóta folyik a szakmai vita arról, hogy hol is ér véget a légkör, és hol kezdődik a világűr.

A legszélesebb körben elfogadott határvonal az úgynevezett Kármán-vonal, amelyet manapság általában 100 kilométeren állapítanak meg

– nyilatkozta McDowell. A kutató szerint ugyanakkor ez a bizonyos határ félreértelmezett információkon alapszik.

Új tanulmányában 43 000 műhold adatait elemezte. A szerkezetek jelentős része jóval a Kármán-vonal felett keringett, így ezek nem szolgáltak értékes információkkal. Nagyjából 50 műhold azonban küldetése végén kellően alacsonyra ereszkedett.

Kép: Pixabay

Az eredmények azt mutatták, hogy az űr fizikai törvényei jóval a Kármán-vonal alatt is igazak. McDowell végül egy matematikai modell alkalmazása után arra jutott, hogy

a határ valójában 66-88 kilométer magasságban, feltételezhetően 80 kilométer körül lehet.

A kutató szerint elképzelése sok kulturális és légköri tényezővel is összhangban van. Az 1950-es években például azon amerikai pilóták, akik 80 kilométernél magasabbra repültek, úgynevezett asztronauta szárnyfestést kaptak repülőgépükre.

Az atmoszféra leghidegebb régiója, a mezopauza szintén 85 kilométer felett található. Ebben a térségben a légkör tulajdonságai már drámaian megváltoznak, és itt égnek el a meteorok is.

Meglepő lehet, de McDowell új eredményeinek politikai következményei is lehetnek. Az egyes országok felett található légteret általában az adott ország részének tekintik. Éppen ezért, ha alacsonyabban jelölik ki az űr határát, az azzal járhat, hogy a kémműholdak jóval alacsonyabb pályán is mozoghatnak majd.

Ez persze azt is jelenti, hogy McDowell elméletének nem csak tudományos bírálói lesznek.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik