A magyar munkásság pártja, a Magyarorszégi Szociáldemokrata Párt 1890-es megalakulásakor olyan közvetlen célokat tűzött ki maga elé, mint az általános választójog bevezetése, a polgári szabadságjogok biztosítása, ingyenes népoktatás és munkásvédelmi törvények. Távlati elképzeléseik a tőkés társadalmi rend megdöntése, a termelőeszközök közös tulajdonba vételével kialakított kizsákmányolásmentes társadalom megteremtése volt.
Más pártoktól eltérően a szociáldemokraták az egész országot átfogó szakegyleteket és szervezeteket irányítottak, tömegeket tudtak megmozgatni: csak a tagdíjat fizető tagság 10 ezerről 130 ezer főre duzzadt az 1901 és 1912 közötti évtizedben.
Százezrek követelték jogaikat
Sokan szimpatizáltak a szervezett munkásság követeléseivel, a századfordulón indított számos bérharc többször vezetett sztrájkokhoz,munkabeszüntetésekhez, és bizony összetűzésekhez is. A megmozdulásokat rendre karhatalmi erők verték le, Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című kötetében azt írja, a kisebb-nagyobb összetűzések csak 1897-99 között 51 halottat és 114 sebesültet követeltek.
A párt 1904-től a demokratikus politikai jogokért is több megmozdulást szervezett főleg Budapesten, ahol tízezreket tudott utcára vinni.
A ’10-es évekre aztán a munkáspárti vezetők már nem a kormánnyal próbáltak egyezkedni, hanem az ellenzéket támogatták a parlamenten kívülről. Amikor a képviselőház 1912. májusában az ellenzéki obstrukciót kőkeményen letörő gróf Tisza Istvánt választotta meg elnökének, a szociáldemokraták újabb tömegtüntetést szerveztek a fővárosban.
Vérvörös csütörtök
Az 1912. május 23-ai demonstráció fő követelése az általános és titkos választójog bevezetése volt, de szólt a háborús készülődések ellen, és az ellenzék programjának népszerűsítésére is hivatott volt.
Azon a bizonyos csütörtöki napon Budapesten 100 ezres tömeg tartott a Parlament elé, de több vidéki városban is szerveztek megmozdulásokat. Az Országház előtt rendőrök és 10 ezer főnyi kivezényelt katonaság állta a munkások útját, de nem tudták őket megfékezni. Ekkor sortűz dördült, és elszabadult a pokol.
A tüntetők barikádokat emeltek a tér körüli utcákban, pisztollyal viszonozták a tüzet, városszerte zavargások törtek ki, amelynek nyomait felszedett macskakövek, betört kirakatok és felborított villamosok jelezték. A szociáldemokrata párt megrettenve az eseményektől visszavonulót fújt, ám mire a zavargások véget értek hat halott – egy rendőr és öt munkás –, valamint 162 sebesült maradt az utcákon.
Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,
rendőr, tört üvegek, népszava forradalom. […]
Ez volt az első világháborút megelőző legnagyobb munkástüntetés, vérvörös csütörtökként vonult be a magyar történelembe.
Nők és férfiak is választhatnak
Az eseményeknek semmiféle közvetlen hatása nem volt a politikára, viszont hatékonyan hívta fel a köz figyelmét milliók tarthatatlan helyzetére: szegénységre, kiszolgáltatottságra, elkeseredésre. Az esemény azonban számos irodalmi művet ihletett, amelyek nyomán egyre többek számára vált fontossá a társadalom alsó rétegeivel vállalt szolidaritás.
Ami az általános és titkos választójogot illeti, azt a Károlyi-kormány adta meg 1918-ban. Igaz, csak néhány hónapig volt érvényben, és ez alapján nem tartottak választásokat Magyarországon, az I. Néptörvény mégis kimondta:
1. § Nemzetgyűlési választójoga van minden férfinak, aki életének huszonegyedik évét betöltötte és legalább hat év óta magyar állampolgár.
Nemzetgyűlési választójoga van minden nőnek, aki életének huszonnegyedik évét betöltötte, legalább hat év óta magyar állampolgár és bármely hazai élőnyelven írni-olvasni tud.
(Kiemelt kép: Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)
