Tabetha Boyajian, az új vizsgálat vezetője és a Louisianai Állami Egyetem munkatársa szerint a legvalószínűbb az, hogy por miatt halványodik el és világosodik ki időnként a csillag – számol be a space.com. A legújabb adatok azt mutatják, hogy a különböző színű fényeket más-más intenzitással takarja valami. Ez pedig azt jelenti, hogy a blokkoló objektum nem áttetsző, ahogy azt egy exobolygótól vagy egy idegen megastruktúrától elvárnánk.
Tabby csillaga, más néven a KIC 8462852, nagyjából 1500 fényévre fekszik a Földtől. Az égitest valamivel forróbb és nagyobb a Napnál. Az objektum 2015 óta tartja lázban a csillagászközösséget, ekkor ugyanis Boyajian és munkatársai bejelentették, hogy az égitest az elmúlt 5 év során drámai fényingadozásokat produkált. A későbbi vizsgálatok igazolták, hogy már korábban is megfigyelhető volt a csillag elhalványulása.
A 2015 óta a kutatók egyre több és több elméletet dolgoznak ki a jelenség megmagyarázására. Egyes elképzelések szerint a KIC 8462852 fényét egy porgyűrű vagy üstökösök, esetleg egy idegen civilizáció által létrehozott erőmű takarja, mások viszont úgy vélik, hogy a csillag egyszerűen változó erősségű fényt bocsát ki.
A földön kívüli szerkezet elméletét a tudósok többsége természetesen elvetette, az utóbbi időkben pedig egyre több adattal sikerült cáfolni a hipotézist.
Az új kutatás során Boyajian és csapata 2016 márciusától 2017 decemberéig elemezték az objektumot. Az érintett időszak alatt a szakértők négy elhalványulási eseményt figyeltek meg.
A vizsgálat közösségi finanszírozásnak köszönhetően valósult meg. Korábban, a 2015-ös tanulmány elkészítésében is nagy szerepet vállaltak az önkéntesek, egészen pontosan a Planet Hunters nevű csoport, amely a Kepler űrtávcső adatainak feldolgozásában segít. Boyajian kiemelte, rendkívül hálás azoknak a profi és amatőr csillagászoknak, akik hozzájárultak az utóbbi évek munkájához.
A legújabb eredmények ellenére nem oldották meg végérvényesen a KIC 8462852 rejtélyét.
A legújabb kutatás kizárja az idegen óriásszerkezetet, de növeli annak valószínűségét, hogy más jelenség áll az elhalványulás mögött
– mondta Jason Wright, a tanulmány társszerzője és a Pennsylvaniai Állami Egyetem csillagásza.
Az égitest különös viselkedésére egyéb magyarázatok is lehetnek, a jövőben pedig alaposabban meg kell vizsgálni ezen opciókat.
(Kiemelt kép: NASA/JPL-Caltech)