Különböző diétás blogokon az utóbbi időben újra és újra felüti a fejét egy furcsa elmélet, amely szerint a tejtermékeket (és egyes források szerint a glutént) azért kell kerülni, mert azok ugyanolyan hatással vannak a szervezetre, mint a keménydrogok.
De mi az igazság mindebben?
A teória hívei többnyire két forrásra hivatkoznak igazuk alátámasztásához: egy két évvel ezelőtti tudományos cikkre (és annak különböző értelmezéseire), illetve egy idén megjelent könyvre.
Boldogtalanok a sajtkészítők
Ami a tanulmányt illeti, a cikk a PLOS ONE-ban jelent meg 2015 februárjában. Ebben a Michigani Egyetem pszichológiai karának kutatói, illetve a New York-i Mount Sinai Kórház munkatársai azt vizsgálták, hogy bizonyos feldolgozott élelmiszerek mennyire hajlamosak a függőséghez hasonló viselkedést kiváltani.
És itt jön a váratlan fordulat: a tanulmányról beszámoló cikkek java úgy értelmezte, hogy a sajt az oka mindennek, az abban található, ópiátokhoz hasonló molekulák, a kazomorfinok ugyanis függőséget okoznak.
Hasonló érveléssel találkozhatunk Neal Barnard amerikai orvos új, The Cheese Trap című könyvében is. Barnard egyenesen odáig megy el, hogy a tejfüggőség alapjai csecsemőkorban alakulnak ki, amikor az anyatejjel együtt ópiátokat is magunkba szívunk.
Ezt az addikciót aztán tovább tápláljuk a tehéntejből készült termékek fogyasztásával, amelyek közül a legnagyobb mértékben a sajt veszélyes, mert koncentráltan tartalmazza a kazeint, amelynek bontásakor a kazomorfinok képződnek, állítja a szerző.
Kifogás a túlzásba vitt evésre
A 2015-ös tanulmány szerzői teljes megdöbbenéssel fogadták a munkájuk kapcsán megjelent beszámolókat, amit publikáltak, az egyáltalán nem erről, és végképp nem a sajt ellen szólt. A pizza valóban az élen végzett az egyik kísérletben, de ennek nem sok köze van a sajthoz.
Szerintük sokkal inkább az állhat a háttérben, hogy a pizzához hasonló ételek sok finomított cukrot és zsírt tartalmaznak, amelyek gyorsan felszívódnak, és
Ahogy Ashley Gearhardt, a kutatás vezetője több fórumon is kifejtette, az eredményeikről beszámoló cikkek teljesen félreértelmezik és túlzottan leegyszerűsítik az általuk tett megállapításokat, és gyakorlatilag csak kifogást kínálnak a túlzásba vitt evésre.
Attól, hogy szeretünk valamit, még nem leszünk szenvedélybetegek, hangsúlyozza Gearhardt. És ha sokat eszünk meg valamiből, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy az adott élelmiszer függőséget vált ki.
Még egy szelet pizzát?
A kutató és kollégái 120, majd 384 önkéntes részvételével vizsgálták, hogy mely élelmiszerek fogyasztásához köthetők legnagyobb mértékben a függőség jelei, ugyanazon kérdéseket téve fel menet közben, amelyeket a drogfüggőknek is szoktak.
Így megkérdezték, hogy
- a résztvevők milyen gyakran esznek többet, mint amennyit terveztek,
- volt-e olyan, hogy megpróbáltak felhagyni bizonyos ételek fogyasztásával, de ez nem sikerült nekik,
- volt-e olyan, hogy lemondtak valamilyen programot, hogy hozzájussanak egyes ételekhez.
Az első kísérlet során a résztvevők két különböző típusú étel közül kellett választaniuk, annak alapján, hogy melyikre vágynak inkább, melyikből ennének nagyon sokat, és melyikbe kóstolnának bele újra és újra. A második során pedig egyesével kellett elbírálniuk az ételeket ugyanezen tényezők mentén.
Az ételek között voltak gyorskaják, rágcsák, sütik és pizzaszeletek, illetve egészségesebb opciók is, mint a brokkoli, egy pohár víz, uborka vagy alma.
A lista élén, vagyis a túlevés szempontjából legproblémásabb fogások között azon ételek végeztek, amelyek magas szinten feldolgozottak, vagyis a chipsek, a sütik és a pizza. Az alacsony szénhidrát-tartalmú élelmiszerek, mint a különféle magvak és a tojás, illetve az alacsony zsírtartalmúak, így a banán és az eper ugyanakkor a lista végén kullogtak.
Gearhardt és társai szerint ennek az lehet az oka, hogy feldolgozott élelmiszerek sokkal gyorsabban felszívódnak, mint a kevésbé feldolgozott vagy nyers ételek, ráadásul ezek koncentráltabban tartalmazzák a cukrot és a zsírt is.
De akkor hogy jön ide a sajt és a kábítószerek? Jó kérdés, előbbi ugyanis alig-alig, utóbbi pedig csak a hivatkozásokban szerepel a tanulmányban. A legproblémásabb ételek rangsorán a sajt a legjobb tízbe sem került be: a 35-ből 16. lett, messze lemaradva a csoki, a sültkrumpli és a pizza, a pattogatott kukorica és a gumicukor mögött.
Ami a kutatók teóriája szerint szintén nem véletlen, a sajt glikémiás indexe, vagyis hogy mennyivel emeli meg a vércukorszintet, ugyanis messze elmarad a csoki, a pizza és társaik mögött. Így a pizzában sem elsődlegesen a sajt okozza a gondokat, hanem a nagy szénhidrát-tartalmú tészta és a szósz.
A sajt boldogít, de nem úgy
A sajt és a drogok között ugyanakkor valóban van némi hasonlóság: Ez azonban nem csak a tejtermékekre, hanem minden élelmiszerre igaz.
A jutalomközpontnak, az agy különleges áramkörökből álló rendszerének az a feladata, hogy megerősítse, ha valamit jól csináltunk: ettünk, ittunk vagy éppen szeretkeztünk. Ezek mind saját vagy fajunk fennmaradásához szükséges tevékenységek, így az agy azzal, hogy jó érzésekkel jutalmazza ezeket, megtanít arra, hogy újra és újra visszatérjünk rájunk.
A függőséget keltő drogok ugyanezt a rendszert aknázzák ki: ugyanezen áramköröket aktiválják, csak sokkal hatékonyabban, mint az ételek vagy bizonyos cselekvések. Így még könnyebben rávesznek arra, hogy ismételten újra felkutassuk a pozitív élményt kiváltó szert. A sajtnak viszont közel sincs ilyen hatása.
Mi az a kazomorfin?
Annak ellenére sem, hogy a tejben található kazein valóban kazomorfinokra, olyan proteintöredékekre bomlik, amelyek elviekben aktiválhatják az agy opioid receptorait. Az említett molekulák hatásmechanizmusát ugyanakkor több kutatás is vizsgálta, és egyik sem találta nyomát annak, hogy a peptid tényleg képes lenne a drogokhoz hasonló hatást elérni.
Egy 1981-es vizsgálatban például patkányokon tanulmányozták a kazomorfin hatásait, de semmiféle opioid aktivitást nem tudtak kimutatni. Egy 1994-es kutatásban, amikor a patkányoknak morfium és víz közül kellett választaniuk, rendre az elsőt részesítették előnyben. A kazomorfin esetén viszont alig vagy egyáltalán nem mutatták jelét hasonló preferenciának.
Egy 2009-es vizsgálat azt tárta fel, hogy az is nagyon bizonytalan, hogy ezek a molekulák egyáltalán elhagyják-e az emésztőrendszert, és eljutnak-e az agyba. Ennek lehetőségét nem tudták kizárni a szerzők, de az nagyon gyanússá teszi a függőségi teóriát, hogy például nem csökkentették a fájdalmat, és nem rontották az egerek tanulási képességét.
Titokban a spenót is drog?
Mindez azt támasztja alá, hogy attól még, hogy valami opioid molekulákat tartalmaz, egyáltalán nem biztos, hogy úgy hat a szervezetre, mint a hasonló kémiai felépítésű kábítószerek. Ami nagyon jó hír, mert nem csak a tejtermékekben vannak természetes opioidok, de a glutén, a szója és a spenót bontása során is keletkeznek.
És bár arról kétségkívül hallhattunk már, hogy a glutén szintén „veszélyes kábítószer”, a tofuval és a spenóttal kapcsolatban, valószínűleg sok kisgyerek nagy bánatára, még nem érkeztek hasonló kifogások.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az evés kapcsán nem alakulhatnak ki szenvedélybetegségek, ezeknek azonban semmi köze az ételekben esetleg megtalálható opioidokhoz. Ha valamilyen finomságtól nehezen tartjuk távol magunkat, vagy még súlyosabb a helyzet, és rendszeresen túlzásba visszük az evést, ne a tejet és a tejtermékeket okoljuk.
Amelyek mértékletesen fogyasztva kifejezetten hasznosak, hiszen fontos tápanyagokat, fehérjéket, kalciumot, foszfort és B-vitaminokat tartalmaznak. Ehelyett inkább azt vizsgáljuk meg, hogy mennyi feldolgozott cukrot, a zsírt és a sót fogyasztunk, és hogyan tudnánk ezek mennyiségén csökkenteni.
