Ön mit tenne, ha gombagyűjtögetés közben egy 100 grammos aranylemezt találna a földben? A legtöbben nyilván szaladnának a zaciba vagy egy ékszerészhez, de egy szegedi férfi inkább a városi Móra Ferenc Múzeum szakembereit kereste fel. Kizárólag az ő becsületességének és lelkiismeretességének köszönhető, hogy egy régészeti világszenzáció született – pontosabban került elő a föld alól.
Arról a háromezer éves arany lábvértről van szó, amelynek megtalálásáról a hét elején mi is beszámoltunk. Most a részletekről kérdeztük Czukor Péter régészt, a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársát, és V. Szabó Gábort, az ELTE Régészeti Intézetének adjunktusát.
Világszenzáció a semmiből
A lelet gyakorlatilag a semmiből bukkant elő, a szakemberek azonnal megkezdték a környék átfogó vizsgálatát, és elő is kerültek a műtárgy hiányzó darabjai, valamint több, vélhetően hozzá tartozó félgömb és kúp alakú függő. Egyelőre annyi biztos, hogy egy aranyból készült, a Krisztus előtti XII-IX. századból származó lábvértről van szó, amely boka és térd között védte a harcost a csatában – ahogy ma a focistákat a sípcsontvédő. A további kutatások célja, hogy a tárgyat valamilyen leletegyütteshez, esetleg régészeti objektumhoz sírhoz, gödörhöz, árokhoz tudják kötni.
A korszakban – a késő bronzkorban vagyunk – a katonák védelmi eszközeinek fontos része volt a lábvért, ám ezek többnyire bőrből készültek. Csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak, hogy bronzból készíttessék, az Égei-tenger vidékétől a mai Franciaországig mindössze 30-35 bronz lábvértet ismerünk.
A Kárpát-medence Akhilleusza
Egy átlagos termetű, ám nagy hírű harcos, vezető személy tulajdona lehetett, egyes jelek arra utalnak, hogy bőr kiegészítők is tartoztak hozzá – talán “hagyományos”, bőr páncél bújt meg alatta. Az arany ugyanis nem a legjobb anyag, ha egy kardcsapásnak kell ellenállni, vagy lándzsahegyet, nyílhegyet kell eltéríteni – mégis lehet, hogy akár harci helyzetben is használták. De a tárgy szimbolikus, reprezentatív szerepe a valószínűbb.
A területről nem rendelkezünk írásos emlékekkel, így nem tudjuk, milyen etnikumok lakták térségünket a Krisztus előtti XII-IX. században. Azt viszont igen, hogy gabonatermesztő, nagyállattartó közösségek virágoztak az Alföld déli részén. Falusias településeken éltek, de nem voltak ritkák a sánccal, fallal és árokkal megerősített, több száz hektár alapterületű erődített telepek sem.
Direkt tönkretették
Világosan kirajzolódik, hogy a XIII-XII. század fordulójára itt is megfigyelhető egy szűk, harcos elit kiválása. Egyre fontosabbá vált a katonai szellem, és a társadalmi állás külső jegyekben történő megjelenítése is – magyarázzák a régészek. Ennek emléke ez az arany lábvért.
Minden további pedig – most még – csak feltételezés. Czukor Péter és V. Szabó Gábor szerint nem valószínű, hogy a tárgyat valaki elveszítette, netán a vész közeledtével elrejtette volna. Mindkét lehetőséget kizárja, hogy amint kiemelt képünk is mutatja összegyűrve, -hajtogatva, mondhatjuk úgy: teljesen használhatatlanná téve került a föld alá. Ezen e képen kiválóan látszik, hogy néz ki most és fölötte, hogy festhetett eredeti állapotában.
Mert áldozati ajándék lehetett, és mint ilyen, ez volt a gyakorlat: nehogy később bárki használhassa azt, amit egy hérosznak vagy túlvilági lénynek ajánlottak. Az isten vagy istenség szót a szakemberek tudatosan kerülik, ilyenekről akkoriban még nem beszélhetünk.
Bőséges jutalmat kap a megtaláló
A kutatások most két irányban folynak. Egyrészt a lábvértet vizsgálják, hogy hol bányászták az anyagát adó aranyat, illetve milyen szerszámokkal, technikával munkálták meg – ebből ugye kiderül, hol készült, hol használhatták. Másrészt a környéken végeznek feltárásokat, hogy mint ahogy már említettük, egy biztos leletegyüttesbe lehessen illeszteni a lábvértet.
Végezetül a szakemberek kiemelik, milyen páratlan szerencse, hogy a tárgyat egy olyan ember találta meg, aki fontosabbnak tartotta a kultúra, a tudomány gyarapítását, mint a pénzt. Egyébként is “aranyáron” a lábvért töredékét nem éri eszmei értékének, mégis ritka az ilyen becsületes megtaláló. Ráadásul a férfi hitelesíteni is tudta a leletet, megmutatta pontos lelőhelyét, ami további nagy segítség volt a szakembereknek.
Jutalma nem is marad el, a beszolgáltató férfi nagyon komoly összegre számíthat az államtól – nem a lelet “pénzbeli értékét”, hanem jelentőségét díjazzák, ami esetünkben jóval több.
(Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)
