A ház az első évszázad végén, vagy a második század végén épülhetett fel. Daniel Schowalter, a Carthage Collage kutatója szerint az építmény két emelet magas lehetett, a padlója tapasztott volt, a falait pedig színes freskók borították.
Ezeken a falfestményeken fák, bokrok és egyéb növények, illetve madarak és halak láthatóak. A képek meglehetősen jó állapotban konzerválódtak, az egyiken máig kivehető a két összebújó kacsa alakja.
Egyelőre nem tudni, hogy kihez tartozott a ház. Schowalter úgy véli, elég valószínű, hogy egy, a térségben állomásozó római tisztségviselőé volt, de az sem kizárható, hogy az építményt a helyi elit egyik tagja birtokolta. Ezen esetben a tulajdonos igencsak szerethette a római művészetet, ugyanis a díszítések és motívumok egyértelműen rómaiak.
A kutatók eddig csak az építmény egyik részét tárták fel. Ez a terület feltehetőleg egy udvar volt, mivel a régészek itt egy, a házra nyíló ajtót azonosítottak.
Más szavakkal élve, az embert kizárhatták ezen a területen
– állapította meg Schowalter.
A jelek alapján az építményt valamikor a harmadik század során rombolták le, hiszen a romokon egy rétegnyi töltőanyagot találtak a régészek. A törmelék tetején később egy sztoát – azaz oszlopcsarnokot – emeltek.
Ezt a töltést feltehetőleg a harmadik század elején terítették szét. Tehát az amulettek ennél korábbra datálhatóak, de mivel töltőanyagról van szó, nem vagyunk biztosak benne, mennyivel korábbiak
– tette hozzá Schowalter.
A fallikus szimbólumok egyáltalán nem számítottak ritkaságnak a római korban, korábban számtalan ilyen talizmán került elő az egykori birodalom területéről. A kutatók úgy gondolják, az ilyen amuletteknek szerencsehozó – vagy inkább balszerencsét taszító – képességet tulajdonítottak az ókorban.
A mostani feltárás egy nagyobb ásatássorozat, az Omrit Settlement Excavations Project része. Az amerikai régészek által vezetett program célja az ismert lelőhely alaposabb vizsgálata.
