Az emberiség egyik legősibb álma valósult meg, amikor 1783. november 21-én a Montgolfier-fivérek jóvoltából nagy nyilvánosság előtt levegőbe emelkedett az első, embert szállító repülő alkalmatosság. Egy papírból készült hőlégballon volt, a bátor d’Arlande márkival a “fedélzetén” 900 métert tett meg Párizs felett.
Miénk az ég
A léggömbbel ugyan az ember meghódította a “harmadik dimenziót”, mégsem forradalmasította a tömegközlekedést, mert szinte azonnal legyőzőre lelt. Még 1783-ban megindultak a kísérletek, amelyek a nemrég felfedezett hidrogént állították a repülés szolgálatába. Az így születő léghajók hatékonyabbak és biztonságosabbak voltak a léggömbnél. De kellett hozzá a gőzgép is, hogy a jármű irányítható legyen.
Az első ilyen léghajót 1852-ben építették meg, majd a magyar Schwartz Dávid megtervezte az első alumínium szerkezetű léghajót. Halála után a szabadalmat Ferdinand von Zeppelin vásárolta meg 1898-ban, az alumíniumból, merev belső vázzal készült léghajókat bevetették az első világháborúban is. A vereség után a győztesek felszámolták a német légierőt, ezért az időközben elhunyt Zeppelin szerepét átvevő Hugo Eckener inkább a polgári repülésre koncentrált.
Amerika elérhető közelségben
1936 márciusában épült meg az ember által valaha épített legnagyobb repülő szerkezet, az LZ 129 Hindenburg. Magassága 45, hossza 245 méter volt – utóbbi csak 24 méterrel kevesebb, mint a Titanic hossza. A hajót a hidrogénnél jóval “szelídebb” héliummal akarták feltölteni, ám az USA ekkor már nem adott el ebből a gázból a fegyverkező Harmadik Birodalomnak. Így maradt a nagyon gyúlékony hidrogén.
1939 májusában kezdte meg az utasszállítást az Atlanti-óceán felett, ingajáratban közlekedtek a New Jersey állambeli Lakehurst és Frankfurt között.
A jegy legalább kétszer olyan drága is volt, mint a kor legmodernebb német óceánjáróira: először 400, később 450 dollárba került. Cserébe viszont az utasokat luxuskörülmények várták: étterem, bár, hálószoba és sétafedélzet. Apró kényelmetlenség volt, hogy a dohányzást csak egy külön helyiségben engedélyezték. Az év végéig a Hindenburg 34 alkalommal repülte át az óceánt, összesen 3500 utast és 30 tonnányi árut juttatott célba.
A tragédia
A Hindenburg utoljára 1937 májusában szelte át az óceánt. Május 6-ának hajnalán érkezett meg Lakehurst fölé 36 utassal és 61 fős személyzettel. A rossz idő miatt nem kezdhette meg a leszállást, így a kapitány New York és Boston fölé repült egy kis városnézésre. Reggel hétkor viszont megkezdte a leszállást a lakehursti repülőtéren. Ekkor jelentek meg lángok a jobboldali függőleges vezérsík közelében, és a léghajó pillanatok alatt lángcsóvává változott és lezuhant.
Szinte hihetetlen, hogy ebben a pokolban “csak” 36 ember vesztette életét. Dacára a balesetről fennmaradt számos kép- és hangfelvételnek, és több ezer szemtanúnak, a baleset okát máig nem sikerült minden kétséget kizáróan tisztázni. Feltételezésekben persze nincs hiány: villámcsapás, a motor keltette szikra, merénylet, szerkezeti hibák, az üzemanyag szivárgása és a többi. A korabeli bulvárlapok szerint valaki öngyilkosságot követett el a fedélzeten, és a pisztolylövés okozta a tragédiát.
Legutóbb a feltalálóként is ismert repüléstani mérnök, Jem Stansfield állt elő új elmélettel, amelynek igazolására három hidrogénnel töltött léghajó-modellt készített, és egyenként felrobbantotta őket.
A léghajózásnak ezzel leáldozott, érthető módon többé senki nem akart a veszélyes járművön utazni. A Hindenburg roncsaiból pedig az alumíniumot később a Luftweffe gépeihez használták fel.
