Tudomány
újság olvasás, VH, Est, hírlap, katona, lövészárok,  (Array)

Drasche-Lázár szájkosarat tett a sajtóra

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 05. 27. 14:30

A viszonylagos sajtószabadságot a háború kitörésekor kemény cenzúra váltotta, alapvető elvárás volt legalább a mérsékelt háborúpártiság.

Az első világháború a magyar sajtóban is változást hozott. Az 1912-es, a háború esetén különleges eljárásokat lehetővé tevő törvény életbe lépett – így többek között a sajtócenzúrát is bevezették. A trianoni békeszerződést később aláíró Drasche-Lázár Alfréd vezette Miniszterelnöki Sajtóiroda került ekkor központi szerepbe. Nemcsak az előzetes cenzúrát vezették be, aminek következtében a lapokban fel-feltűnt néhány üres sor – a legkirívóbb példa a Népszava tudósítása Ferenc József 1916. decemberi haláláról, amelyből egyetlen mondat maradhatott meg.

Az Est egy-egy lapszámát is betiltották, mikor a kormányzat úgy ítélte, valamely cikk állami vagy hadi érdekeket veszélyeztet. Például mikor a lap – valószínűleg túl hamar, az embargó lejárta előtt – lehozta a diplomáciai érvgyűjtemény, az úgynevezett Vörös Könyv megjelenéséről szóló hírt. A cenzúra azonban nem jelentette azt, hogy időnként nem jelentek meg a háborúval kapcsolatban negatív vélemények, igaz az első években ez csak kettős beszéddel történt.

újság olvasó, hírlap, VH (Array)Újság olvasó 1912-ben. Fotó: Fortepán

Minimális elvárás

Az ilyen cikkek egyszerre ítélték el a vérontást, a nagy pusztítást általában, és vallották, hogy ez a háború – akár mint az utolsó döntő, a béke világrendjét meghozó háború – szükséges. A haditudósítókat természetesen még szigorúbban fogták. A közös hadsereg mellett működő sajtó-főhadiszállás alá rendelték – nemcsak újságírókat, de a fényképészeket, grafikusokat is. Itt olyan túljelentkezés volt állandóan, hogy például a Népszava is csak hónapok után tudta elérni, hogy legalább egy haditudósítóját a frontra küldhesse, de a kormányzattal igen jó kapcsolatban álló Herczeg Ferenc sem érte el könnyen, hogy a Magyar Figyelőnek is saját tudósítója lehessen.

A Hollywood által világszerte ismertté tett Hotel Imperial élményanyagát is itt szedte össze Bíró Lajos. A csaták alakulásáról viszont nem ők, hanem a népnyelvben csak höferként hívott jelentések számoltak be, amit Franz von Höfer, a vezérkari főnök helyettese hagyott jóvá.

Magyarország védelme

A múzsákat lelövik, ugye?

A múzsákat lelövik, ugye? címmel indított hatrészes beszélgetés-sorozatot a Politikatörténeti Intézet négyéves I. világháborús projektje keretében, amelynek az idei évben a kultúra a kiemelt témája. Második alkalommal Balázs Eszter történész és László Ferenc kritikus volt Takács Róbert vendége, akik azt járták körül, hogyan változott meg a sajtó működése és szerkezete 1914 után, illetve mi jellemezte az irodalmi életet a háború éveiben.

A mérsékelt háborúpártiság a folyóiratoktól is minimális elvárás volt. Nem volt ez alól kivétel az 1908-ban alapított Nyugat, amely addigra már megvívta a maga csatáit a helyéért a magyar irodalmi életben. 1914-ben még inkább az volt jellemző, hogy erősen szóródtak a vélemények, többen úgy érezték liberális oldalon is, hogy ki kell állniuk a háború mellett. A lap szerkesztője, Ignotus Hugó például azt vallotta, hogy Magyarország jövője csak a Monarchián belül biztosított, ezért szól a küzdelem áttételesen Magyarország megvédéséről.

Sőt azzal az eleinte máshol is sűrűn hangoztatott elképzeléssel is egyet értett, hogy a Monarchia népeit ez a nagy háborús erőfeszítés forraszthatja egybe – miközben pont az ellenkező folyamat gyorsult fel. A Nyugat kapcsán Babits Mihály három pere a legemlékezetesebb. A legnagyobb vihart az 1915-ös verse, a Játszottam kezeivel kavarta (ebben írta: „Csak egyszer lenne még enyém / s kedvemre csókkal önteném / szivesen halnék azután / nagyobb örömmel ontanám / kis ujjáért a csobogó vért, / mint száz királyért, lobogóért!”), pedig az 1916-os Húsvét előtt és az 1917-es Fortissimo sokkal nyíltabban követeli a háborús vérontás befejezését.

Igazán kemény háborúellenes pozíciót csak Kassák Lajos köre és lapjai – a be is tiltott A tett és a Ma – foglaltak el. Kassák gunyorosan „gyászolóknak”, „halottsiratóknak” nevezte a nyugatosokat, szemben saját harcos, pacifista álláspontjával.

Lövészárok és kávéház

A jobboldali értelmiségi körök a nyugatos költőkkel, mindenekelőtt Adyval szemben Gyóni Gézát igyekeztek magasra emelni. Gyóni részt vett Przemysl várának védelmében, ahol fogságba esett, és 1917-ben a krasznojarszki hadifogolytáborban vesztette életét. Leghíresebb – Csak egy éjszakára című versében – a hazájáért a fronton áldozatot vállaló és a kávéházakban okoskodó értelmiség közti különbséget írja meg, amit az 1914-ben feltörő értelmiségellenes, a tettet dicsőítő diskurzus is fennen hangoztatott: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket; / A pártoskodókat, a vitézkedőket. / Csak egy éjszakára: / Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk, / Mikor a halálgép muzsikál felettünk; / Mikor láthatatlan magja kél a ködnek, / S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek…”

Ám pártállástól függetlenül nagyon másképp látták a háborút azok, akik megtapasztalták a lövészárkok világát, és akik a hátországban szerezték élményeiket. Ugyanakkor a kormányhoz közeli irodalmi körök – így Herczeg – a kultúra tekintetében nem voltak militánsak, vagyis nem kívánták máglyára vetni az angol és francia kulturális örökség egészét – mint például Franciaországban előfordult, hogy a német kortársakkal együtt Goethét is a szemétdombra követelték. Inkább – igazodva az egymást barbársággal vádoló beszédmódhoz – azt hangoztatták, hogy a klasszikus kultúrának, Moliére-nek, Shakespeare-nek, Danténak jobb helye van nálunk, ahol megbecsülik a kultúrát.

Katonák Est-et olvasnak a lövészárokban 1916-ban. Fotó: Fortepán / Komka Péter

A háború regénye

Herczeg Ferenc – számos közéleti szerepvállalása ellenére – az I. világháború egyik legtermékenyebb szerzője volt: hat regénye, egy elbeszéléskötete és két színműve jelent meg 1914 és 1918 között. Jelentős regény Szomory Dezső: Levelek egy barátnőmhöz című írása, amely franciaországi haditudósítások formáját öltötte. Szomory minden fronttapasztalat nélkül írt hitelesen a háborúról, míg a „háború regényét” – sokak szerint – Tersánszky Józsi Jenő írta meg, aki önkéntesként vonult be, a déli fronton harcolt, mielőtt olasz hadifogságba esett.

A Viszonylátásra, drága című regénye 1916-ban jelent meg, a lövészárokban írta. Az írás annyira természetes volt számára a frontkörülmények között is, hogy amikor később Illyés Gyula arról kérdezte, hogy volt képes úgy írni, azt kezdte el magyarázni, hogy bodzaléből csinált tintát stb. A galíciai előkelő hölgy hányatatott sorsát végigkísérő műről Ady ezt írta 1916-ban, megjelenésekor: „Voltaképpen Tersánszky Józsi Jenő háborús regénye az én mostani háborús olvasmányaim közül talán az első igazi háborús regény. Titkos mottója mintha ez volna, hiszen igaz, háború, sőt Háború van, de ember is van, embersors is van s a gépfegyver sem pattoghat ember nélkül s ha nincs ember, kire?”

A folytatás

Csunderlik Péter beszélget Laska Pál forgatókönyv-íróval és László Ferenc kritikussal a zene és a film kérdéseiről A múzsákat lelövik, ugye? címmel indított hatrészes beszélgetés-sorozat harmadik részében. Az esemény 2015. május 27-én szerdán 17:30-kor lesz a Politikatörténeti Intézetben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.