Tudomány

Rákészülnek a beszédre a csecsemők

Már hónapokkal az első hangosan kiejtett szó előtt is gyakorolnak - ráadásul szülői segítséggel.

A felfedezést a Washingtoni Egyetem tudósainak köszönhetjük, akik a magnetoenkefalográfia segítségével próbálták kideríteni, hogy mi jár a hét, illetve tizenegy hónapos csecsemők fejében. A kutatásból az derült ki, hogy a csöppségek agya már akkor elkezdi a beszédhez szükséges alapozó munkát, mikor a szájukkal még csak gügyögést hallatnak.

A héthónaposok agya már arra próbál rájönni, hogy melyek a megfelelő mozdulatok ahhoz, hogy a szavakat megalkossák” – magyarázta a vizsgálódás eredményeit a csoport vezetője, Patricia Kuhl. Ráadásul a fejlődésben a szülők is sokat segíthetnek, mivel az apró agyak automatikusan munkához látnak, mikor emberi beszédet hallanak.

A kutatás örömhírrel szolgál azoknak is, akik nem bírnak magukkal és a nyelv eltúlzott, édeskedő változatát veszik elő a porontyok láttán, mivel a “sziiijaaa, hát hooogy vaaagy?” sokkal könnyebben leutánozható, mint a normálisan artikulált változat. A gyerek tehát nem butul el, ha gügyögve szólunk hozzá, sőt, valószínűleg korábban fog válaszolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik