Tudomány

Könnyen megölhetjük a cserepes fenyőt

cserepes fenyő (fenyő, )
cserepes fenyő (fenyő, )

Megfelelő méret, akklimatizálás, gondosan előkészített gödör és csak pár nap a szobában - ha már élő fenyőt vesz valaki, illik életben is tartani.

Élő, illatozó fa a szobában nagyban feldobja az ünnep hangulatát. Az ember lelkiismerete is tisztább, hogy az ő kedvéért nem öltek meg egy fenyőt sem. A földlabdával, cserépben vásárolható vagy bérelhető fenyőt az ünnep után visszaválthatjuk, illetve kiültethetjük. Már akinek van hova. A történet mégsem ennyire egyszerű.

A fenyőfajták nem honosak Magyarországon, a mi klímánkon sérülékenyek, fogékonyak a betegségekre. Mégis vannak fenyveseink, aminek gazdasági okai vannak. Ez a faanyag alapvető fontosságú a modern ember számára, Trianonban pedig gyakorlatilag az összes fenyőerdőt elveszítettük. Ezt követően telepítették őket a megmaradt hegységekbe, gazdasági hasznukon túl a “Kárpátok susogó fenyvesei” iránt érzett nosztalgiától is vezetve.

Mára azonban egyre több a probléma, az erdők pusztulnak, a szakemberek több helyen a fenyvesek tervezett kiirtását és őshonos fajokkal való cseréjét tervezik. A karácsonyfa ráadásul nem is a klasszikus értelemben vett természetből kerül az otthonunkba, a “karácsonyfát” kifejezetten erre a célra nevelik, mint bármely más haszonnövényt.

Ha valaki mégis az élő fa mellett dönt, néhány szabályt betartva, óvó gondoskodással azért sikerrel kiültetheti a fenyőt a kertbe. Jövőre pedig eldöntheti, hogy a család az udvarban állja körül a tavalyi fát, vagy az évek során kisebb fenyőligetet telepít a ház mellé az újabb és újabb karácsonyfákból.

Fajtól függetlenül az élő fenyő ideális magassága 150-180 centi. Az ünnep napjáig tartsuk a hűvösben. Először kertben, vagy erkélyen, majd az ünnep napjáig fokozatosan vigyük be a 20 fok fölé fűtött lakásba. Átmenetként egy hétre érdemes pincében, garázsban tartani. A lakásban kályhától, radiátortól távol, de lehetőleg ablak alá állítsuk. Még az izzók által kibocsátott hő is megzavarja a téli nyugalmi állapotban révedező fát, erre is érdemes figyelni. Naponta egy-két alkalommal meg is kell öntözni, és napi rendszerességgel permetezzünk vizet az ágakra.

Ha életben akarjuk tartani, a karácsonyfa “lebontásával” nem várhatjuk meg vízkeresztet. Ahogy lehet, el kell indítani az újabb akklimatizálódását a kinti fagyokhoz. Első lépésként ismét a garázs, pince jöhet szóba, ahol jóval hidegebb van, mint a lakásban. Az ültetőgödröt érdemes korábban, egy fagymentes napon megásni, majd letakarni, hogy lehetőleg megvédjük a fagytól. A gödör kétszer mélyebb és szélesebb legyen, mint a földlabda. Kiültetés után ajánlatos szalmával vagy mulccsal letakarni a földet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik