Tudomány
fenyőfa, erdei fenyő (fenyő)

Elpusztulnak a Mátra fenyvesei is

A tartós szárazság, illetve az annak nyomán fellépő gombabetegségek és károkozó rovarok miatt radikálisan pusztulnak az egyébként Trianon miatt ültetett fenyvesek a Mátrában. Helyüket őshonos fajok veszik át.

Korábban a témában:

A probléma nem újkeletű, a 2011-es és a tavalyi rendkívül aszályos év után egyértelmű volt, hogy az idén már bajok lesznek. A pusztulás jelei a Bakonyban, a Mecsekben és a Keszthelyi-hegységben is jól láthatók a pusztulás jelei – mondta Dudás Béla, az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének vezetője.

Trianon miatt kezdték ültetni

A Mátrában – százéves átlagot nézve – 600-800 milliméter csapadék esik évente. Ez a mennyiség 2010-ben 1500-1600 milliméter volt, 2011-ben viszont Mátrafüreden mindössze 400 millimétert mértek. Azt is zömmel a fák fejlődése szempontjából a legfontosabb, vegetációs időszakon kívül.

Az idén ugyan az év elején még kellő mennyiségű csapadék hullott, a forró, aszályos nyár azonban tovább rombolta a korábbi években meggyengült állományt, amelyet már a gombabetegségek és a kártevő rovarok is megtámadtak, elsősorban a fenyveseket veszélyeztetve. Ez a kisebbik baj, a fenyő ugyanis nem őshonos Magyarországon. Sokkal nagyobb probléma, hogy a szárazság a bükkösöket is pusztítja.

beteg-fenyo(1)(650x433).jpg (fenyő, ) Forrás: MTI

A fenyvesek telepítését Trianon után, a ’20-as években kezdték meg, miután az elcsatolt országrészekkel az ipar számára fontos fenyőfa-alapanyag is elveszett. A mai Magyarország területén élő, kevésbé ellenálló, fiatalabb korukban pusztuló fenyveseket pedig már amúgy is jó ideje tölggyel, illetve bükkel pótolják: a Mátrafüredi Erdészet területének 15 éve még nyolc, ma már csak 3-4 százaléka fenyves, a többi jellemzően kocsánytalan tölgy, cser és bükk.

Pusztulnak az őshonos fák is

Az ellenállóbb tölgyest a hűvösebb, nedvesebb körülményeket kedvelő, kevésbé toleráns bükkös váltja a Mátra déli oldalán például mintegy 700 méter tengerszint feletti magasságon. Az aszályos évek miatt azonban ez a határsáv egyre feljebb tolódik, a csapadékhiány még a 10-12 éves bükkfákat is elpusztíthatja. Az éves veszteség a bükkösökben hektáronként akár öt százalék is lehet, így viszont 10-12 év alatt a pusztulás mértéke az 50 százalékot is elérheti, ami már radikális beavatkozást kíván.

Amikor megoldást keresnek, hosszú távon kell gondolkodniuk. Az teljesen világos, hogy idegen fajokkal nem érdemes próbálkozni, a fő fafajta a tölgy és a bükk lesz, és ezekből is az itt élő egyedek szaporítására kell koncentrálni. A labilisabb, betegségekre érzékenyebb tuskósarj-eredetű állományt pedig az erősebb, ellenállóbb mageredetű állományra kell cserélni – jelentette ki a Mátrafüredi Erdészetének vezetője.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.