Korábban írtunk arról, hogy a téli időszak kedvez a szervezetünkre leselkedő kórokozóknak, immunrendszerünkön ezért fokozott a nyomás. Az egészet háborúhoz hasonlítva fogalmaztuk meg az immurendszer taktikáját: felkutatni és elpusztítani. Vírusok vagy baktériumok behatolása esetén azonban szervezetünk nemcsak támadásba lendül, de a teljes hátországot mozgósítja. A totális háborút mi magunk többek között olyan kellemetlen “mellékhatásként” éljük meg, mint az orrfolyás és a láz.
Nem kapok levegőt!
Ha tehát a test egy ostrom alá vett vár, egyértelműen a nyitott orrnyílás a leggyengébb kapu, hiszen lélegezni kell. A kórokozók itt kezdik a támadást, de itt áll fel az első védelmi vonal is. A riadóelhangzása után az orr nyálkahártyája megduzzad, fokozott váladéktermelésbe kezd. Magyarul megállíthatatlanul folyik a taknyunk. Ez egy fehérjéket tartalmazó vizes váladék, amelynek szerepe normál esetben a tüdő felé tartó levegő nedvesítése és megtisztítása az apró szennyeződésektől. Ragacsos, hogy tapadjon, de elég folyékony ahhoz, hogy rendszeresen ürülhessen.
Mint az egri nők a szurokkal, úgy mossa ki a kapuból a betolakodókat. Minél intenzívebben folyik tehát az orrunk, annál nagyobb lendülettel mossa el a támadók hullámait. A betegség elején nincs színe, szaga, és olyan híg, hogy szinte vízként folyik. Később sűrűvé, zöldes-sárgás színűvé válhat, amit a benne található baktériumok okoznak. Ha segíteni akarjuk harcát, fújni kell, a megtelt zsebkendőt pedig a fertőzés további terjedését megállítandó zárt szemetesbe kell dobni, de még jobb, ha azonnal lehúzzuk a wc-n.
Már említettük a megduzzadt nyálkahártyát, ami fizikailag állja útját az ellenségnek, igyekszik “bezárni a kaput”. Csakhogy semmi nincs ingyen, ilyenkor a levegő is nagyon nehezen jut át. Az ember pedig fulladozik, és orrhangon panaszolja, hogy be van dugulva az orra.
A felperzselt föld taktikája
A belül zajló totális háború harmadik kellemetlen velejárója a láz. Az ember „normális” testhőmérséklete 36-37 Celsius-fok. Ha 37 fok fölé emelkedik hőemelkedésről, ha viszont átlépi a 38 fokot, már lázról beszélünk. Okozhatják a bennünk tobzódó vírusok és baktériumok is, de többnyire saját immunrendszerünk idézi elő. Jelzést küld az agynak, hogy növelje a hőmérsékletet. Ekkor veszi elő az embert a hidegrázás, amiből már tudjuk: megy fel a lázunk.
Védelmi mechanizmusunk tudatos döntése ez: a magasabb hőmérséklet ugyanis kedvez a fehérvérsejtek működésének, miközben a vírusok és a baktériumok szaporodásának árt. Képzeljük el úgy immunrendszerünket, mint a tehetséges hadvezért. Nem pusztán a nyers erő alkalmazásával akarja eldönteni a háborút, hanem a számára legideálisabb körülmények, „terepviszonyok” közé csalja az ellenséget, és itt kényszeríti döntő csatára.
Viszont veszélyessé is válhat. A láz fokozza az anyagcserét, megnöveli a pulzust, jelentősen rontja a szervezet működését, ami hosszú távon beláthatatlan következményekkel jár, akár halált is okozhat. „Ökölszabályként” elmondható, hogy ha tartósan, 3-5 órát meghaladóan fennáll, vagy átlépi a 39 Celsius-fokot, feltétlenül meg kell kezdeni a hőmérséklet visszaszorítását. A tartósan magas láz esetén ugyanis sejt- és szövetkárosodás is felléphet.
Ha azonban maradunk az átlagos forgatókönyvnél, a szervezetünk néhány napon belül győzelmet arat. Vége a háborús állapotnak, azonnal megkezdődik a test hűtése: elkezdünk izzadni. Immunrendszerünk legyőzte a betolakodók hadát, mi pedig joggal érezzük úgy, kiizzadtuk a betegséget.
