Az olasz sajtó máris “ijesztő űrbéli lénynek” kiáltotta ki ezeket, a Vatikáni Múzeum igazgatója hamar tisztázta: “Hi-tech szemek ezek: harminchat a levegőben lóg, tizennégyet a freskókeretekben rejtettünk el.”
Az 1980-1999 között restaurált Sixtus-kápolnát 2010-ben “porolták le” utoljára, de az évente négymilliónál is több látogatót fogadó kápolna falai folyamatos karbantartásra szorulnak. Most cserélték ki az 1983-as klímaberendezést, az űrlényekre emlékeztető szenzorok pedig a látogatók kibocsátotta szén-dioxid koncentráció mellett a hőmérséklet és a páratartalom változását jelzik a kápolna különböző magasságaiban, valamint a freskókra letelepedő porszemcsék vastagságát és összetételét.
Az érzékelőkre azért van szükség, mert a kápolna freskói különös veszélynek vannak kitéve azáltal, hogy sokkal több látogatójuk van, mint a Vatikáni Múzeumnak, mivel a látogatók többsége a múzeumon való végighaladás során gyakran kétszer, háromszor is visszatér a kápolnába, mely így a múzeum legjelentősebb termének számít.
