Tudomány

Sokkoló tény: nincs vészforgatókönyv egy atomkatasztrófára

Nukleráis katasztrófa esetén több állam képtelen lenne hatékonyan megszervezni a mentést.

Egy nagyobb amerikai város ellen intézendő terrortámadás sokkal több halottal és áldozattal járna, mint ahogy azt korábban gondolták, ezért a katasztrófaelhárítási szakemberek átírták az erre az esetre kidolgozott forgatókönyvet – jelentette kedden a USA Today.

A tanulmány szerint a gyógyszereknek szűkében lévő elsősegélynyújtók a nukleáris katasztrófa utáni 48 órában akkor tudnák a legtöbb életet megmenteni, ha a legsúlyosabb sugárfertőzöttek helyett azokra összpontosítanának, akiknek a sérülései könnyebbek, és van esélyük az életben maradásra. Ez ellentmond a hagyományos mentési eljárásoknak, amelyek keretében a legsúlyosabb sérülteké a prioritás.

Az Amerikai Orvosszövetség lapjában publikált, 38 tagállam egészségügyi szolgálatának adataira épülő felmérés arra a megállapításra jutott, hogy az Egyesült Államok gyengén felkészült egy nukleáris katasztrófa elhárítására. Amerikában 31 államban működik nukleáris erőmű, amelyek közül 26 szolgáltatott adatokat a felméréshez. A 2010 során elvégzett felmérés megállapította, hogy a vizsgált államok fele semmiféle közegészségügyi vészforgatókönyvvel nem rendelkezett egy nukleáris katasztrófa esetére, és nem is végeztetett el ezzel kapcsolatos hatástanulmányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik