Tudomány

Gémer makákók “nagy” döntései

Nemcsak az emberek, az emberszabásúak is szenvednek a bizonytalanság, a döntésképtelenség és az önbizalomhiány érzésétől.

A Georgia Állami Egyetemen joystickos számítógépes játékokkal csimpánzokat vizsgáltak. A rendhagyó kísérletben a “gémer” makákóknak egy pixeles “kockát” kellett megítélniük, hogy vékony vagy vastag. A két tulajdonságot két külön nagybetűvel jelölték.

Amikor az állatok jó választ adtak, akkor étellel jutalmazták őket, amikor a rosszat, a játék megállt pár másodpercre, s pár perc után próbálkozhattak csak újra. A majmok harmadik lehetősége a kérdőjel volt, azaz a passzolás. A tudósok azt találták, hogy a makákók ezt a lehetőséget pontosan úgy használták, mint az emberi részt vevők, akik úgy találták egy-egy teszt túl bonyolult számukra.

Dr. John David Smith, a kísérlet vezetője úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy ezek szerint a főemlősök tudják, hogy mikor nem tudnak valamit. A bizonytalanság tudása az az alap, melyre evolúciósan épülhetett az emberi tudáselsajátítás, tanulást képesség és az öntudat kialakulása bennünk.

AJÁNLOTT LINKEK:

Így zajlott le a kísérlet – videóval (BBC News)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik