Tech

Barcelona megmutatta: már jön vissza a koronavírus előtti világ

Ramon Costa / SOPA Images / LightRocket via Getty Images
Ramon Costa / SOPA Images / LightRocket via Getty Images
Barcelonában megtartották az idei év második legnagyobb technológiai kiállítását, a Mobile World Congresst, ahol ismét kiderült, hogy hiányzik ugyan az igazi innováció az új okostelefonokból, de legalább úgy érezhettük, a világ kezd visszatérni a 2020 előtti medrébe.

Két éve már, hogy a Kínából induló koronavírus-járvány alapjaiban változtatta meg az életünket, a negatív hatások a teljes tech szektort elérték, a globális chiphiányról még azok is hallottak, akiket amúgy egyáltalán nem érdekel a kütyük világa. A pandémia okán persze nemcsak a PlayStation 5 hiánycikk, de a vírustól való félelem még 2022 elején is képes volt két vállra fektetni a világ legnagyobb technológia rendezvényét. A meglehetősen harmatosra sikeredett CES kütyüexpót követően kicsit szkeptikusan regisztráltunk be az év második, hasonló tematikájú kiállítására, az MWC Barcelonára (avagy Mobile World Congress, ahogy mindenki hívja), de a katalánoknál kiderült, hogy a még mindig érvényben lévő intézkedések (kötelező maszkviselet, oltások vagy PCR-teszt) ellenére az élet ezen a területen (is) kezd visszatérni a 2020 előtti mederbe.

Kapcsolódó
A koronavírus a világ legrangosabb tech rendezvényét is kifektette
Ígéretesen indult a tavalyi szünet utáni újrakezdés, de az omikron variáns végül keresztbe tett a szervezőknek és a résztvevőknek is: Las Vegasból jelentjük.

Mobil Világkongresszus

A katalán városban 1987 óta tartják meg a mobiltechnológia köré szerveződő eseményt, ahol nem feltétlenül a végfelhasználók kezébe kerülő eszközökön van a hangsúly, komoly szerep jut a hálózati eszközöknek, a különféle vezeték nélküli technológiáknak és innovációknak is.

Az átlagosan 100 000 résztvevőt vonzó expót 2020-ban a koronavírus európai terjedése miatt teljesen lemondták, 2021-ben pedig hiába nyitotta meg újra kapuit a Fira de Barcelona rendezvényközpont, az MWC csak árnyéka volt régi önmagában. A nyárra csúsztatott esemény látogatóinak száma a fele sem volt a korábbiaknak, és olyan nagyágyúk mondták vissza a részvételüket, mint az Ericsson, a Nokia, a Facebook, a Sony vagy éppen a Cisco.

David Ramos / Getty Images

A kiállítás idén február 28. és március 3. között várta a látogatókat, és az első este a nem túl zsúfolt reptérre érkezve még úgy érződött, hogy hasonló élmény vár ránk, mint a lagymatag CES-en. Másnap aztán kiderült, hogy csak szerencsés időben érkezhettünk, ugyanis már a rendezvényhelyszín felé tartva érződött, hogy itt jóval nagyobb pezsgés várható, mint két hónapja Las Vegasban. Barcelona számára kiemelten fontos a hagyományosan tavasszal esedékes expo, így a város nem csak névadó partner, a szervezésben is segít: az akkreditáció ingyenes tömegközlekedést biztosít, és minden résztvevőt arra biztat, hogy használják ki a szolgáltatást.

A metróban jól kiplakátozva látszik, merre kell menni az esemény felé, a fontosabb csomópontoknál pedig eltéveszthetetlen piros dzsekit viselő rendezők terelik az eseményre igyekvőket. Az MWC idén már teljesen elhagyta a nyakba akasztható belépőt, így a tömegközlekedésen még nem feltétlenül érződött az érdeklődés mértéke, de a helyszínre érve világossá vált, hogy nem lesz olyan szellős a kiállítótér, mint a CES-en. A bejáratnál méretes sor várt a bejutásra, ami a QR-kódoknak és az (opcionális) arcfelismerős kapuknak hála elég gyorsan zajlott. Regisztrálni persze csak az tudott, aki dokumentumokkal igazolta az elfogadott oltásokat vagy a negatív PCR-tesztet, a maszkviselés kötelező volt mindenki számára, az okostelefonos appban pedig minden nap nyilatkozni kellett arról, hogy nincsenek gyanús tüneteink.

Joan Cros / NurPhoto via Getty Images

Az MWC-nek otthont adó Fira de Barcelona jelentős méretű rendezvényközpont, nyolc hatalmas csarnokkal, amikből – a 2020-at megelőző évekhez hasonlóan – ötöt töltött meg a közel 1500 kiállító faltól falig, nem egyszer egészen hatalmas, akár emeletes standokkal. A Lenovo és a Sony ugyan idén is távol maradt az eseménytől, de a Huawei, az Ericsson, a Nokia, a Xiaomi, a Qualcomm, a Microsoft, az Intel, a különböző telekommunikációs cégek (Deutsche Telekom, Vodafone, Orange stb.) és más jelentős vállalatok a tőlük megszokott módon voltak jelen.

A régi kerékvágásba történő visszatérést jól prezentálta a Google is: a keresőóriás a CES-es részvételtől még visszalépett a Covid-19 miatt, Barcelonában viszont hozta a megszokott laza formáját. Nagy bejelentéssel ugyan nem készültek, de az Android operációs rendszert teljes erővel demonstrálták, és jópofa aktivitást szerveztek köré. A standjukon az egyes állomások meglátogatásáért cserébe Barcelona nevezetességeit (is) reprezentáló kitűzőket lehetett gyűjteni, sőt, a rendezvényszerte elszórt partnereknél újabbak várták az érdeklődőket.

Az egész kiállítás alapos bejárását igénylő feladathoz még egy kis füzetet is lehetett kérni, amiben matricák igazolták a legalább három tucat állomás meglátogatását (és a kitűző meglétét), és amennyiben valaki mindet megszerezte, jogosulttá vált valamilyen meglepetésre.

Birkás Péter / 24.hu Megszereztünk néhány különleges kitűzőt.

Jelen és jövő

Amiben a koronavírus még éreztette a hatását, hogy a szokásosnál kevesebb gyártó döntött úgy, hogy az MWC-re időzíti a kifejezetten fogyasztóknak szánt termékeinek bemutatóját. Ebben persze jó eséllyel közrejátszhatott az is, hogy sok vállalat – a már emlegetett 2022-es CES-es példát újra előrángatva – akár még hetekkel ezelőtt sem lehetett 100 százalékig biztos abban, hogy valóban meg fog jelenni az eseményen. Ironikus módon a legtöbb eszközt (egy tucatnál is több laptopot) az MWC-től végül távol maradó Lenovo mutatta be a rendezvényre időzítve, és úgy összességében is inkább a kínai gyártók érkeztek új portékával Barcelonába.

Ugyan a Samsung is leleplezte a legújabb hordozható számítógépeit, a Magyarországot elkerülő Galaxy Book2 Pro és Galaxy Book2 Pro 360 modelleket, és a Nokia is villantott olcsó, belépő szintű telefonokat, de a rivaldafény olyan gyártókra esett, mint a Xiaomi (M4 Pro és X4 Pro 5G), a Honor (Magic4 és Magic 4 Pro), a Reamle (GT2 és GT 2 Pro) vagy éppen az Oppo (Find X5 és Find X5 Pro).

Xavi Torrent / Getty Images

A kínaiak ráadásul nemcsak az új készülékekkel igyekeztek egymásra licitálni, de a még fejlesztés alatt álló technológiákkal is: a Realme például demózta az idén már bemutatkozó 150 wattos gyorstöltését, nem sokkal később pedig az Oppo mutatta meg, hogy ők már a 240 wattot is tudják. Ez a technológia 9 perc alatt képes nulláról maximumra tölteni egy 4500 milliamperórás aksit, ami elég brutális eredmény. Az erődemonstráció ugyanakkor azt is megmutatta, mennyire kifogyott az innováció az okostelefonokból, valóban érdekes újítással szinte sehol nem találkoztunk, csak az előzőnél gyorsabb telefonok, leheletnyivel jobb kamerával, sokszor egészen horribilis összegekért.

Az MWC persze sokkal üzletibb rendezvény, mint a CES, a hangsúly sokszor nem a fogyasztókon, hanem a vállalati ügyfeleken, azon belül is a telekommunikációs cégeken van. A Microsoft például bemutatta az Azure Operator Distributed Servicest, az újgenerációs hibrid felhő platformját, ami nagyobb automatizációt, rugalmasságot és skálázhatóságot, valamint 5G hálózaton értékesíthető szolgáltatásokat kínál a mobilszolgáltatóknak. A Huawei pedig azt demonstrálta, hogy az Egyesült Államok néhány éve hiába mért komoly csapást az okostelefonos üzletágára, a mobilhálózati infrastruktúrák terén még mindig igazi nagyágyúnak számít a piacon.

Xavi Torrent / Getty Images

A vállalat hatalmas pavilonnal vonult fel a rendezvényen, több megoldással szemléltetve, hogyan lehet fenntarthatóbbá tenni az életünket egyre jobban befonó mobilhálózatokat. A cég szerint a zöldebb megoldások egyik kulcsa a minimalizálás: amihez eddig egy terem kellett, az férjen el egy szekrényben, ami pedig eddig egy szekrénybe került, annak legyen elég egy oszlop.

Ezek ráadásul nemcsak jövőbe tekintő elképzelések, hiszen a Huawei-nek már konkrét megoldásai vannak, amikkel nemcsak a fogyasztás mérsékelhető, de a méretcsökkenésnek hála többek között a szállítási és szerelési munkafolyamat is optimalizálható. A cég ráadásul nemcsak hálózati eszközöket kínál a partnereinek, de többek közt saját gyártású napelemeket is, megadva a zöld energia opcióját a már méretcsökkentett bázisállomásokhoz.

Birkás Péter / 24.hu Balra a jelenleg használt, jobbra a kisebb és környezetbarátabb bázisállomás.

Újra a régi?

A CES-ről ugyan némileg csalódottan tértünk haza, de az MWC már egy kifejezetten pozitív élmény volt. Na, nem csak azért, mert nem kellett a szinte üres vagy fel sem állított standok között bóklászni, de azért is, mert a barcelonai esemény már annak jelét adta, hogy a világ kezd visszarázódni a régi formájába. A képet ugyan némileg árnyalja az orosz–ukrán háború, aminek bőven lehetnek olyan fajsúlyos következményei, mint a koronavírus-járványnak, de ebből a spanyoloknál még nem érződött semmi, azt leszámítva, hogy a rendezők a konfliktus kitörését követően kitiltották Oroszország nemzeti pavilonját a rendezvényről.

A 24.hu újságírója a Huawei vendégeként vett részt az MWC Barcelonán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik