Tech

Úgy tűnik, elbírja az internet az otthonukba kényszerült magyarokat

A koronavírus-járvány miatt kilőtt az adatforgalom a magyar neten, emiatt lassulásokra ugyan lehet számítani, de a szolgáltatók – állításuk szerint – felkészültek. A legtöbb adatot a videók zabálják, ezért a Netflix és a YouTube is korlátozásokat vezet be.
Korábban a témában:

Ahogy a koronavírus-járvány az otthonaikba szorítja vissza az embereket, úgy válik egyre fontosabbá a megbízható internetkapcsolat. Nem csak az iskolásoknak kell digitális távoktatás keretében elsajátítaniuk a tananyagot, de aki teheti, home office-ból dolgozik, videókonferenciákon keresztül tárgyal. És azokról még nem is beszéltünk, akik a felszabaduló időben olyan netes szolgáltatásokat vesznek igénybe, mint a különféle sorozatos streaming-szolgáltatások vagy videójátékok.

Ennek eredményeként a szolgáltatók azt tapasztalják, hogy az eddig megszokott csúcsidők is másként alakulnak, most már reggel és kora délután is nagyobb a terhelés, mint általában.

Nem csoda hát, ha néha azt tapasztalhatjuk, hogy lassabb az internet, főleg ha egyszerre többen is csatlakoznak wifire.

Főleg amerikai portálokon jelentek meg a témát taglaló cikkek: képes lesz-e az infrastruktúra elbírni ennyi embert? Blair Levin, az Amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) egykori távközlési iparági tanácsadója szerint az ottani távközlési hálózat eddigi legnagyobb stressztesztje lesz a járványidőszak.

Az óvatosság nem véletlen: a túlzott terhelés eredménye nem csak lassabb, szakadozó netkapcsolat lehet, de rosszabb esetben a sima telefonhívásokat is érintheti a probléma, ahogy azt a brit O2 szolgáltató ügyfelei már tapasztalták is az Egyesült Királyságban.

A videók zabálják az adatot

A netezők olykor itthon is tapasztalhatják, hogy az internetkapcsolat néha lelassulhat, erre hívta fel pár napja a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet is. A nagy adatforgalmat igénylő szolgáltatások használata következtében az otthoni hálózatok akkora terhelést kaphatnak, hogy feltételezhetően lassulások, esetleg kapcsolati problémák léphetnek fel.

Ezzel kapcsolatban megkerestük a világ egyik vezető technológiai vállalata, a Cisco magyarországi képviseletét. A cég szerint a távközlési szolgáltatók az elmúlt években jelentős erőforrásokat fordítottak a hálózatok és az internetes infrastruktúra fejlesztésére. A növekedés három fő mozgatórugója, hogy egyre több ember és eszköz kapcsolódik a hálózatokra, miközben a sávszélesség is folyamatosan nő.

A forgalom legnagyobb hányadát a videóforgalom teszi ki, amely becslések szerint az elkövetkező években elérheti a teljes adatforgalom 80 százalékát – emelték ki.

Amikor a szolgáltatók a hálózati kapacitást tervezik, akkor azt ennek, illetve a videócsúcsidő figyelembevételével teszik. A legújabb videótechnológiák, így a 4K-s filmek igényéhez képest a távmunka nagyságrendekkel kisebb sávszélességet követel, ráadásul ezek az igények más napszakokban is jelentkeznek a hálózatokon – válaszolta megkeresésünkre a vállalat.

Fotó: iStock

A Netflix, a YouTube és a Facebook is korlátoz

Nem csak a Cisco emeli ki a videók által generált adatforgalmat, az Európai Bizottság szerint is sokat segíthet a helyzeten, ha ezeket a tartalmakat valamilyen módon korlátozzák a neten. Thierry Breton, az Európai Bizottság telekommunikációs cégekért és digitális politikáért felelős biztosa azt ajánlotta, hogy az online platformok üzemeltetői ne tegyenek elérhetővé 4K-s, illetve HD felbontású videókat, azok csak standard (SD) felbontásban legyenek nézhetők.

Ennek eredményeként a Netflix és a YouTube is úgy döntött, hogy egy hónapig korlátozzák a streamelt videók minőségét – de nem a felbontás csökken, hanem a bitráta. A Netflix becslése szerint az intézkedésnek hála az európai hálózatokon 25 százalékkal sikerül majd csökkenteni az adatforgalmat, hozzátéve, hogy az előfizetőknek még így is jó minőségű szolgáltatást tudnak nyújtani. A Google szóvivője annyit közölt, hogy már dolgoznak a kormányzatokkal és a hálózatüzemeltetőkkel azon, hogy minimalizálják a rendszerre helyeződő nyomást, ők is csökkentik a nézhető videók minőségét, mostantól SD-ben (480p) indulnak el a videók a platformon az unióban és az Egyesült Királyságban. Nemsokkal később a Facebook is közölte, hogy ők is eleget tesznek a kérésnek, és átmenetileg visszavágják szolgáltatásaikban a videók minőségét, beleértve a közösségi oldalukat, valamint az Instagramot, hogy ezzel terhet vegyenek le a globális hálózatokról.

A magyar szolgáltatók felkészültek

Megkerestük a hazai szolgáltatókat is azzal kapcsolatban, milyen változásokat tapasztaltak az utóbbi hetekben, és hogyan kívánják biztosítani a megbízható internetet a lakosságnak.

A Magyar Telekom vállalati igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint valóban van és várható is további forgalomnövekedés. A szolgáltató adatai alapján az első napokban jelentősebb, 20–30 százalék körüli megnövekedett adatforgalmat tapasztaltak, illetve hangforgalomban is emelkedést figyeltek meg.

A múlt hét elején 30–35 százalékos csúcsidőszaki növekmények is előfordultak a megelőző héthez képest, miközben az elmúlt közel három hét alatt az emelkedés mértéke elérte az 50 százalékot.

A szolgáltató szerint a megnövekedett távmunka, illetve az internetes, valamint a tévés platformokon beinduló távoktatás nagyban alakítja át a megszokott hálózati terhelést.

„A Magyar Telekom hálózati infrastruktúrája megfelelő a jelenlegi igényeknek, azonban természetszerűleg nem rendelkezik végtelen erőforrásokkal, így a jelenleg még előre nem ismert, de a várhatóan megjelenő igen nagy tényleges forgalomnövekmény volumenei fogják meghatározni az esetleges korlátokat (pl. most még nincsen mindenki távmunkában, így egy esetleges teljes karantén idején tovább növekedhet az internetforgalom)” – áll a szolgáltató válaszában.

A helyzet percről percre változik, folyamatosan figyelemmel kísérjük az eseményeket, monitorozzuk hálózatunkat, és mindent megteszünk a kapacitások megfelelő kezelése, lehetséges bővítése érdekében. Amennyiben úgy látjuk, a hálózat biztonságát veszélyeztetné a fokozott forgalom, elő vannak készítve olyan védelmi intézkedési terveink, amelyekkel be tudunk avatkozni és amelyekkel a szolgáltatások hálózati szintű biztonságos működtetése továbbra is fenntartható.”

A Telenor a múlt hétvégén kisebb mértékű forgalomnövekedést tapasztalt, közölte a cég az MTI-vel. A múlt hét elejétől kezdve, az előző hét hasonló időszakához képest kis mértékben nőtt az összes adatforgalom, elsősorban munkaidőben, a feltöltési irányt jobban érintve, ez például a videóhíváshoz lehet szükséges. A vállalatnál hangforgalomban jelentős növekedést látnak a múlt hét eleje óta, vagyis az ügyfelek az átlagosnál sokkal több hívást indítanak. Az, hogy a továbbiakban miként alakul a forgalom, attól is függ, hogy oktatásra, munkára pontosan milyen megoldásokat, platformokat használnak az előfizetőik a mobilneten;

az online streaming például jóval több adatforgalmat generál, mint az irodai szoftverek interenetes használata.

A Telenor is felkészítette hálózatát a lehetséges forgalom-növekedésre, képes az átlagosnál nagyobb igények kiszolgálására, és folyamatosan vizsgálják, van-e szükség a kapacitás bővítésére. Amennyiben ezt indokoltnak látják, megteszik a szükséges lépéseket – közölték.

A Vodafone Magyarország is felkészült a már tapasztalható, jelentősen megnövekedő hálózati forgalomra, mind az ügyfelek, mind a dolgozói részére biztosítja a szükséges feltételeket ahhoz, hogy otthonról dolgozhassanak, tanulhassanak a következő időszakban. Az otthoni munka biztosítására dolgozóknál a távoli elérést biztosító VPN kapacitást is bővítette a vállalat.

Ennek ellenére nem árt kicsit tudatosabban hozzáállni a dologhoz. A NKI javaslata szerint az otthoni munkavégzés folyamatossága érdekében érdemes megfontolni alternatív internet-hozzáférési lehetőségeket is (pl. mobilnet). Hazánkban egyébként a szolgáltatók mind kínálnak extra mobilnetet a veszélyhelyzetre reagálva, hogy pontosan mennyit, és miként igényelheti, arról itt írtunk korábban.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nemrég szintén azt tanácsolta a magyar netezőknek, hogy lehetőség szerint válasszanak kisebb felbontást streameléskor, és munka közben mellőzzék a munkához vagy a tanuláshoz nem feltétlenül szükséges streaming-alkalmazások használatát.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.