Tech esport

A Marvel először ellenkezett, aztán engedélyezték a tragédiát

Figyelem, a cikkünk komoly spoilereket tartalmaz a tavaly megjelent Marvel’s Spider-Man videojátékkal kapcsolatban, így csak az olvasson tovább, aki már befejezte a programot, vagy nem zavarja, ha a folytatásban lelövünk néhány fontosabb fordulatot a történettel kapcsolatban.

A PlayStation 4-exkluzív Marvel’s Spider-Man tavaly ősszel került a boltokba, és a Pókember főszereplésével készült nyílt világú akciójáték egyaránt elbűvölte a kritikusokat és a játékosokat is. Részletes tesztünkben mi is azt írtuk, hogy a pompás játékmenet szabadsággal, rengeteg tennivalóval és kihívással társul, olyan minőségben, ami garantáltan nem csak azokat varázsolja el, akik már évtizedek óta Pókemberrel kelnek és fekszenek.

Bárcsak minden gyerekkori álom így teljesülne
Az új Pókember videojáték olyan jól sikerült, hogy konkrétan könnyeket csalt a szemünkbe.

A programot ezen felül a 2018-as év legjobb játékának választottuk, ami többek között annak is köszönhető, hogy a fejlesztésért felelős Insomniac Games nagyon érzékenyen nyúlt Pókember és Peter Parker karakteréhez, és annak ellenére is hűek maradtak a figurához, hogy a történet számos téren eltért attól a hivatalos kánontól, amit a képregényekből ismerhetünk.

Ezen változások egyike, hogy a történet meglehetősen katartikus fináléjában meghal a mindenki által ismert May Parker, a Pókemberré váló Peter Parkert felnevelő nagynéni. A pillanat azért meghatározó, mert tökéletesen használja a hálószövő szuperhős létfilozófiáját, miszerint a nagyobb erő nagyobb felelősséggel jár. Peternek döntenie kell, hogy a megmenti-e a halálos vírustól fertőzött, végstádiumban lévő nagynénjét, vagy arra használja a nála lévő szérumot, hogy vakcina készülhessen belőle az egész New Yorkot sújtó járvány ellen – hősünk az utóbbi mellett dönt, és May nénit a karjaiban éri a halál.

A Marvel’s Spider-Man katartikus pillanatához hasonló eseményre ugyan volt példa a képregényekben is, konkrétan az Amazing Spider-Man 400. számában, ugyanakkor a Marvel később eltörölte a kedvelt karakter halálát, azzal magyarázva az egészet, hogy Pókember egyik ellenfele kínozta így a szuperhőst.

Éppen ezért nagy szó, hogy az alkotók megléphették ezt a videojátékban, és a játékban Petert alakító színész, Yuri Lowenthal egy mostanában közzétett podcastben elárulta, hogy a Marvel eredetileg nem engedélyezte a fejlesztőknek, hogy megöljék May Parkert. Yuri beszámolója szerint ekkor már leforgatták a szükséges motion capture jeleneteket, megvolt a szinkron is, de

a Marvel fejesei közölték, hogy ilyen fordulatra nem kerülhet sor.

Arról ugyan nem szól a fáma, hogy a fejlesztők miképp módosították volna a történetet, de a főszereplőt alakító színész elmondása szerint a Marvel visszakozását követően folytatódott a fejlesztés, teltek a hónapok, kezdett végleges formát ölteni a program, a kiadó pedig egyszer csak meggondolta magát, és közölték a csapattal, hogy kiérdemelték a lehetőséget, hogy megléphessék a könnyfakasztó fordulatot.

Utólag még meghatóbb Stan Lee egyik utolsó szerepe
A Marvel's Spider-Man rövid jelenete egyben vallomás is.

A Marvel vélhetőleg megbizonyosodott róla, hogy a portékájuk jó kezekben van, valóban minőségi játék készül, és a bizalmuk meghálálta magát, hiszen az Insomniac minden idők legjobb pókemberes videojátékát tette le az asztalra, aminek már most tűkön ülve várjuk a folytatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik