Tech

A jövő német szuperexpressze: az NGT

A német mérnökök legújabb álma egy a repülőgép és a vasút legjobb tulajdonságait egyesítő jármű.

Mint Sigfried Loose, a német űrkutatási és repüléstechnikai központ (DLR) aerodinamikai részlegének vezetője elmondta, a projekt célja olyan kétszintes nagysebességű vonat kifejlesztése, amely akár óránként 400 kilométeres sebességre is képes, mégis utasonként ötven százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint a német szuperexpressz 2003 óta forgalomban lévő harmadik nemzedéke, és emellett csöndesebb és biztonságosabb annál.

Az NGT (Next Generation Train) projekten dolgozó mérnökök számos ötletet, anyagot, formát vesznek át a repülőgépgyártásból, például a könnyűszerkezetes építési módot, ragasztó- és kötőanyagokat, aerodinamikai megoldásokat. A jövő vonatának kialakításakor éppúgy alkalmaznak légterelőket és fékszárnyakat, mint aktív vezérsíkokat. Utóbbiak erős oldalszél vagy szélrohamok esetén automatikusan kinyílnak, hogy nagy sebességgel történő haladás közben stabilizálják és sínen tartsák a szerelvényt. Éppen az emeletes vonatok esetében áll fenn ugyanis annak a veszélye, hogy a nagyobb felület következtében egy erős légmozgás instabillá teheti a járművet.

A mai vasúti technikához képest újdonság lesz az NGT-szerelvényeken a – személygépkocsikban már évtizedek óta alkalmazott – független kerékfelfüggesztés is. A ma használatos merev tengelyeket kiváltó új megoldás egyrészt komfortosabbá teszi az utazást, másrészt ezáltal a kétszintes vonatok súlypontja is alacsonyabbra kerül, ami viszont javítja a stabilitást.

AJÁNLOTT LINKEK:

Következő generációs vonat – angolul (DLR)
Következő generációs vonat – németül (DLR)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik