Viszonylag kevesen tudják, hogy keleti szomszédunk vasárnap tartotta legnagyobb nemzeti ünnepét. Nem csoda. Kelet-Európa nyomorult történetében ami valamely országnak hatalmas siker, az a másiknak mély fájdalom. Attól még lehetünk jó szomszédok Romániával, hogy az Erdély megszerzése felett érzett örömükben nem osztozunk… Az eseményeket viszont meg kell ismerni.
Románia “jogalapja” Erdélyre
Történetünk a XIX században kezdődik, amikor a román nép is a nemzetté válás útjára lépett. Megszületett a román „eredetmonda”, lezajlott a nyelvújítás, megjelent a korra jellemző nacionalizmus. A két román vajdaság, Havaselve és Moldva egyesüléséből 1859-ben létrejött a Román Királyság. Az értelmiség pedig megfogalmazta igényét Erdélyre is, amelyet a korabeli propaganda magyarok által megszállt ősi dák-román földnek tekintett.
Az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben ennek természetesen semmi realitása nem lehetett. Ám 1916-ban nagyot fordult a világ. Az I. világháborúban fegyveres semlegesként a központi hatalmak mellett álló Román Királyság augusztusban titkos szerződést kötött az antanttal: ha megtámadja Ausztria-Magyarországot, és a háború végéig nem köt különbékét, az országhoz csatolják Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény–Debrecen– Csongrád–Tisza vonalig.
Román katonák még augusztusban át is lépték a Kárpátok gerincét, ám a gyors ellentámadásnak köszönhetően a magyar, német és osztrák bakák december 6-án már Bukarestben voltak. A Román Királyság kapitulált, megkötötte a különbékét. Ezzel elméletben elvesztette jogát Erdélyre, ám ez az egyszerű tény Trianonban már senkit nem érdekelt.
Erdély román!
A következő lehetőséget a monarchia 1918. november 5-ei fegyverletétele jelentette. A hónap végén román csapatok ismét támadásba lendültek az immár fegyvertelen Magyarország ellen. Székelyek helyi, önszerveződő csoportjain kívül senki nem állta útjukat. A Károlyi-kormány ideiglenesnek tekintette az antant által megszabott, egyre szigorúbb demarkációs vonalakat, így még a lakosságnak is megtiltotta az ellenállást.
Román katonák Budapesten 1919-ben (wikipedia.hu)
A magyar kabinet segítségével megalakult a Román Nemzeti Tanács, ám ez egy idő után már nem ismerte el a magyar állam fennhatóságát. December elsejére Gyulafehérvárra hirdették meg a magyarországi románok nemzetgyűlését. A magyar kormány a gyulafehérvári vár tiszti kaszinójának nagytermét bocsátotta a gyűlés rendelkezésére és vonatokat is biztosított a képviselők utazásához.
A nemzetgyűlés a románság számbeli többségére hivatkozva kimondta Erdély azonnali egyesülését a Román Királysággal, a kisebbségek számára széles nemzeti szabadságjogokat ígért. A város utcáin százezres tömeg gyűlt össze, amely kitörő lelkesedéssel fogadta a határozatot: egyházi és nemzeti dalokat énekeltek, antant, román nemzeti és vörös zászlókat lobogtatott.
Erdély márpedig magyar!
December 22-én az erdélyi magyarok Kolozsvárra hívták össze a Székely és Magyar Nemzeti Tanácsot. A több tízezer résztvevő kiállt amellett, hogy Erdélynek egy demokratikus Magyarország határain belül a helye, ahol minden nemzetiség egyenjogú és autonómiát élvez. A nemzetgyűlésesdiből a szászok sem maradtak ki, ők Medgyesen határoztak némi ingadozás után a Romániával való egyesülésről.
A folytatást ismerjük, Erdély sorsára Trianonban került a végső pecsét 1920. június 4-én. A Múlt-kor.hu cikke szerint a Romániához csatolt 103 000 km²-es terület 5,2 milliós lakosság 53,8százaléka volt román, 31,6 százaléka magyar és 10,7 százaléka német. December 1. napja 1990 óta Románia hivatalos nemzeti ünnepe: a „Nagy Egyesülés Napját” országszerte katonai felvonulások, hivatalos állami megemlékezések, tömegfelvonulások jellemzik.
