A program célja, hogy olyan helyekre jusson el színház, ahol a lakosság a legkevésbé jut hozzá. Ezt a jövőben lehet, hogy az amatőr színjátszás váltaná ki.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 86 jelenlegi hallgatója írta alá azt a nyílt levelet, melyben elhatárolódnak Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó kuratórium vezetője kijelentéseitől.
Legalábbis nagyjából ekképpen tudjuk lefordítani „az európai uniós szankciós politika következtében várhatóan kialakuló intézményi nehézségek" fordulatot.
Rövid, de indulatos beszédben reagált a Nemzeti Színház igazgatója a Vilniusi Városi Színház tegnapi performanszára, amely során a társulat Orbán Viktornak üzent.