Kultúra

Lemondta a részvételét az ukrán színház a budapesti színházi olimpián, mert az ígéret ellenére mégis részt vesznek rajta oroszok

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
Nekik azt ígérték, nem lesznek orosz fellépők.

A tervekkel ellentétben mégsem lép fel a Budapesten zajló 10. Nemzetközi Színházi Olimpián a kijevi Ivan Franko Színház – írta a Népszava az Ukrajinszka Pravda alapján.

A színház azzal magyarázza a döntését, hogy őket négy hónappal ezelőtt biztosították arról a szervezők, hogy a találkozón nem vesznek részt orosz fellépők. Ennek ellenére a színházi olimpiának mégis a programjában van a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház művészeti igazgatójának, Valerij Fokinnak a REX című darabja és az általa rendezett Perszepolisz című filmje.

Utóbbi egyik szereplője ráadásul Anton Sagin, Vlagyimir Putyin ismert híve, az Ukrajna ellen indított invázió támogatója, és aki többször is nyilatkozott az orosz állami tévének állítólagos, ukránok által elkövetett atrocitásokról Donbászban.

Az ukrán teátrum januárban kijelentette a színházi olimpia szervezőinek írt levélben, hogy nem kívánnak közösséget vállalni orosz előadókkal, és hogy minden olyan felszólítást elfogadhatatlannak tartanak, amely „politika nélküli párbeszédet” vagy „hídépítést” vár tőlük.

Színházunk őszintén szeretett volna csatlakozni a színházi nagy világeseményhez, és sokat dolgozott az ukrán előadások budapesti bemutatójának előkészítésén, de nem értünk egyet a színházi olimpia programjában szereplő kétes »szomszédsággal«. A Franko Színház tisztában van az ukrán kultúra külföldi bemutatásának fontosságával és folyamatosan azon dolgozik, hogy a világ minden táján nemzetközi együttműködéseket alakítson ki a kollégákkal, ugyanakkor megingathatatlan az álláspontja az olyan nemzetközi eseményeken való részvétel lehetetlenségével kapcsolatban, amelyekre egy terrorista ország képviselőit és Oroszország agresszióját igazoló embereket hívnak meg.

írta a társulat a Facebook-oldalán.

Az Ivan Franko Színház két előadással (Állítsátok meg Arturo Uit!, Caligula) jött volna Magyarországra.

A X. Színházi Olimpia április 1-étől július 1-éig tart, főszervezője Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az új SZFE-t fenntartó alapítványnak, az SZFA-nak a kuratóriumi elnöke. Több magyar színház (így a budapesti Katona József Színház és az Örkény István Színház) azért nem vesz részt a találkozón,

  • mert – Vidnyánszky vezetésével – soha nem látott árok alakult ki a színházi világ két fele között,
  • mert nem vállalnak közösséget az Előadó-művészeti törvény tartalmával és létrehozásának módjával, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának tartalmával és módszerével,
  • valamint mert abból a pénzből, amit az olimpiára költ el az állam az egyre kevesebb forrásból túlélni kénytelen magyar színházi kultúra hosszú távú fejlődését is lehetne támogatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik