Kultúra

Sérelmezi az SZFE vezetősége, hogy nem hallgatta meg őket az EP-delegáció

A sajtótájékoztatót hívott össze péntekre a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetősége, hogy elmondják: nem hallgatta meg őket a Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának küldöttsége, amely a magyar oktatás, kultúra és média szabadságáról szóló jelentést készíti elő.

Az MTI szerint az egyetem sajtótájékoztatóján a Fidesz EP-képviselője, Bocskor Andrea arról panaszkodott, hogy szerinte „szembetűnő volt az a kiegyensúlyozatlanság, ami egyes panelbeszélgetések során fennállt”.  A kormánypárti politikus saját bevallása szerint ezt szóvá is tette a bizottságnál, amire – mint mondta – azt a választ kapta, hogy a delegáció tagjai találkoznak kormányzati szereplőkkel is.

A képviselőnő szerint „két nagy igazságtalanság lógott ki a programból”, az egyik a médiapanel volt, amelyre csak „balliberális médiumokat” hívtak meg, a másik, hogy az akadémiai szereplőkkel, művészekkel és civil szervezetekkel való találkozóra a FreeSZFE-t meghívták, míg az SZFE vezetőségét nem.

A fideszes EP-képviselő szerint így ők nem tudtak beszámolnia a modellváltás pozitív fejleményeiről, ami miatt csak prekoncepciói lehetnek a delegációnak.

Vidnyánszky Attila, az SZFE alapítványi kuratóriumának elnöke az MTI szerint így fogalmazott: „Döbbenetes, hogy Brüsszelben mennyire nem akarnak szembesülni a valósággal, mennyire fájóan egygondolatúság felé akarják tolni az egész európai kultúrát.”

A direktor kifogásolta, hogy a delegáció független színházasokat hívott a találkozóra, míg „a magyar kőszínházi szakmából senki sem vehetett részt az eseményen”.

Egy gittegyletszerűen működő intézményből tettünk egy nagy lépést az egyetemi működés felé

– utalt a direktor az egyetem 2020-as einstandolásra, amely a koronavírus-járvány idején is jelentős tiltakozási hullámot váltott ki, valamint számos oktató és egyetemi hallgató távozását vonta maga után. Ekkor jött létre az egyetemről távozó szakemberekből és diákokból a FreeSZFE mozgalom, amely hamar intézményi formát is öltött.

Rátóti Zoltán rektor az „átalakítás pozitív fejleményei” között említette, hogy soha nem állt még az egyetem rendelkezésére annyi tanterem, mint amennyi jelenleg az intézmény területén található. Hozzátette: átlagosan több mint tizenhatszoros volt a túljelentkezés az intézménybe, majd közölte, mindenkinek lehetőséget nyújtanak, mindenki számára elérhető, európai szintű egyetemet szeretnének létrehozni.

Szarka Gábor, a művészeti egyetem honvéd ezredesből lett kancellárja úgy fogalmazott az MTI szerint:

a bizottság tevékenysége rávilágított arra, hogyan működik a miáltalunk képviselt értékrenddel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés folyamatosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik