Kultúra

Vidnyánszky Attila szerint sikerült kinyitni az SZFE-t

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
Az egyetem tanévnyitóján beszélt erről.

Hétfőn megtartották a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanévnyitó és díszdiploma-átadó ünnepségét. A rendezvényen az MTI tudósítása szerint a kultúráért felelős államtitkár Závogyán Magdolna is részt vett, aki köszöntőjében azt mondta, hogy az SZFE „izgalmas és pezsgő szellemi műhely.” Az államtitkár arra szólította fel a diákokat, hogy érezzék annak felelősségét és súlyát, hogy nemsokára a nemzet kulturális életének meghatározó alakjai lesznek, „ízlést, értékrendet, identitást, nemzetet fognak formálni”. Ebben a „korszerű, nyitott, befogadó szellemiségű és a legmagasabb szakmai színvonalat nyújtó intézményben” szerinte minden együtt van a szabad, méltó körülmények között folytatott tanuláshoz és alkotáshoz.

A tanévnyitón felszólalt Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke is, akinek a vezényletével 2020-ban sikerült átvenniük a hatalmat az egyetemi autonómiáért hónapokig hevesen tüntető SZFE fölött, amit akkori okatóinak és diákjainak jelentős r. Vidnyánszky hangsúlyozta, hogy mára sikerült „kinyitni” az intézményt: soha ilyen gyakorisággal és intenzitással külföldi alkotók nem voltak jelen, mint most. Szerinte sikerült a nyári Madách projekttel jelentős lépést tenni a nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítése felé, nagy lépést jelentenek továbbá a megvalósult és jelenleg is zajló infrastruktúra-fejlesztések.

Vidnyánszky úgy látja, sok még a teendő az egyetemen infrastrukturális területen is, de t „az alap a szabad légkör biztosítása, hiszen szabadságérzet nélkül nem lehet alkotni, nem lehet komoly dolgokat létrehozni”. Ennek felelőssége szerinte elsősorban a tanári gárdáé, de a diákságé is.

Beszédett mondott Sepsi Enikő, az SZFE frissen kinevezett rektora is, aki emlékeztetett arra, hogy csupán három napja vette át az intézmény vezetését. Kiemelte, több mint tízszeres volt a túljelentkezés az egyetemre, így szerinte a legjobb magyar tehetségek tanulhatnak ott. Idén 1919 jelentkező közül 144-en nyertek felvételt, és 141-en iratkoztak be; a tanév megújult tantervekkel és 16 képzéssel indult. A rektor elmondása szerint az intézményben szervezeti átalakítások is zajlottak, Mádi Zoltán személyében például új gazdasági főigazgató érkezett. Az SZFE tanévnyitó ünnepségén a rektor az egyetemen 50, 60, 65 és 70 évvel ezelőtt végzett hallgatóknak díszoklevelet adott át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik