Kultúra

Vidnyánszky Attila válaszolt az SZFE hallgatóinak nyílt levelére

MTI/Kovács Anikó
MTI/Kovács Anikó

Vidnyánszky Attila reagált arra a nyílt levélre, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói közül 86-an aláírtak egy beszélgetésen elhangzottakkal kapcsolatban. Az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a többi között arról beszélt, hogy „a hisztéria amiatt volt, mert a liberálisok egyik utolsó bázisát foglalták el”, majd egészen odáig ment, hogy „akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni”. Hozzátette: „a diákok áthangolása nem egyszerű dolog”.

Vidnyánszky az Origonak elküldött válaszlevelét azzal kezdte, hogy

bár a sajtóban tőlem idézett mondatok a szövegkörnyezetből kiragadva láttak napvilágot, még a félinformációkkal való „tudósítással” és a félreértésekkel együtt is vállalom mondandóm lényegét. A nyilvánosságra hozatal manipulatív jellege természetesen riasztó, de megszokott, ugyanakkor az „elhatárolódásnak” mint polgári jellemre utaló gesztusnak örülök.

Szerinte az, hogy ez a nyílt levél egyáltalán megszületett, tanúsítja, hogy a modellváltást követő erőfeszítéseik nem hiábavalóak: „jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában és fejlesztésében, ahol minden egyetemi polgár szorongás nélkül formálhat véleményt” – tette hozzá.

Arról is írt még, hogy a mostani akció elgondolkoztathat mindannyiunkat: „vajon korábban miért nem voltak hasonlóan markáns tiltakozások?” Íme Vidnyánszky válasza:

A tény, hogy a modellváltás előtt nem születtek hasonló dokumentumok, két választ enged nekünk: a régi SZFE-n vagy féltek, vagy egyet gondoltak, mindkét lehetőség rémisztő.

A modellváltás céljának azt nevezte, hogy szabad, felelősségteljes, önálló polgárokat neveljenek.

Hogy ne kelljen igazodniuk a hallgatóknak semmilyen vélt elváráshoz, hogy minden vélemény napvilágra kerülhessen. Ez Magyarországon valóban áthangolást igényel, mert az elmúlt harminc-hetven év nem erre nevelt bennünket. Aki szerint ez illúzió, nézze meg az általam vezetett Nemzeti Színházat, ahol a társulati tagok megtehetik, hogy tiltakoznak az igazgatójuk egyes lépései ellen.

Levelében arról is ír, hogy „színházban, egyetemen, fesztiválon egyaránt arra törekszik, ami sokáig idehaza nem jelenhetett meg, és aminek a hiányától egyre több nyugati fórum szenved: a tényleges szabadság szellemétől”.

Vidnyánszky levelét azzal zárja, hogy „a mostani elhatárolódás minden félreértéssel együtt annak a jele, hogy az új szellemiség beköltözött a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közé”. Az SZFE-t fenntartó alapítvány elnöke azt kívánja a diákoknak, hogy kiállásuk legyen következetes egész pályafutásuk, életük során, és ne engedjenek a különböző politikai szándékú manipulációknak, hanem mindig lelkiismeretük szerint döntsenek.

Vidnyánszky teljes levele ide kattintva elolvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik