Kultúra

17 millió forint gyűlt össze eddig az Átrium számára, Vidnyánszky Attilának is köszönetet mondtak

RÓKA LÁSZLÓ / MTVA
RÓKA LÁSZLÓ / MTVA
A Nemzeti Színház igazgatója mellett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárnak is megköszönték „a pusztító és romboló szándékot”.

Egy hét alatt 17 millió forint adomány gyűlt össze az Átrium javára – derült ki a színház által megosztott Facebook-posztból.

Az Átrium múlt héten jelentette be, hogy a támogatások hiánya miatt anyagilag rendkívül rossz helyzetbe kerültek, így minden eddiginél közelebb állnak a bezáráshoz. Ekkor kezdtek záporozni a felajánlások a nézők és a színház kedvelőinek részéről: az első négy nap alatt hétmillió forint gyűlt össze, ez a hét végére több mint a duplájára emelkedett. A színház közlése szerint az összeget az Átrium munkatársainak munkabéreire fordítják. Posztjukban köszönetet mondtak mindenkinek, aki adományozott vagy bármilyen más módon támogatja az Átriumot, ám a felsoroltak mellett ott volt két meglepő név is: Vidnyánszky Attiláé és Fekete Péteré.

Soha nem gondoltuk volna, hogy ezt fogjuk mondani, de emiatt végtelen nagy köszönettel tartozunk Fekete Péternek és Vidnyánszky Attilának. Nélkülük, az ő pusztító és romboló szándékuk, gátlástalan hatalomfitogtatásuk és mindent elsöprő területfoglalásuk nélkül ez a valódi és tényleg létező összefogás soha, de soha nem jöhetett volna létre. Ma sokkal többet tudunk arról, mit jelent közönségünknek – és ami a legmeglepőbb: nem csupán közönségünknek, hanem ennél sokkal több embernek – az Átrium.

– írták a posztban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik