A Szinva patak áradása csaknem háromszáz ember életét követelte Miskolcon, a környékbeliekkel összesen 400-an haltak meg 1878. augusztus 31-én. Ez volt az újkori magyar történelem legtöbb halálos áldozatot követelő árvíz.
Szeretjük így emlegetni, de Ferenc József-föld soha nem volt gyarmat, főleg nem „magyar gyarmat”. Felfedezésében viszont elévülhetetlen érdemeket szerzett egy magyar orvos.
Az önálló, független magyar állam bukásának három mérföldköve Nándorfehérvár eleste, a mohácsi csata és Buda elvesztése. Mindhárom augusztus 29-én történt, nem hiába vált ez a dátum Nagy Szulejmán szerencsenapjává.
Amikor az Úr 1038. esztendejében végzetes betegség döntötte le a lábáról a magyarok első királyát, már csak egy kérése maradt: Mária mennybemenetelének ünnepén távozzon az árnyékvilágból. Imája meghallgattatott, ma 980 éve hunyt el Szent István.
Edvard Benes dekrétumai embertelen brutalitással igyekezték elérni, hogy az „elmagyarosodott szlovákok” visszatérjenek az anyanemzethez, illetve a szláv elem visszatérjen „ezer éve elvett” területeire.
A lányokkal nem végzett a sortűz, őket végül puskatussal, és bajonettel mészárolták le. II. Miklós cárt és családját tárgyalás és ítélet nélkül ölték meg a bolsevik orgyilkosok.
Törökország és Oroszország a Balkánon feszült egymásnak az 1870-es évek második felében, amibe a nagyhatalmak is bekapcsolódtak. Nem sokon múlt a „világháború”.