Kultúra

A második világháború alatt képeslapokon mutatták be a magyar történelmet

A huszonkét részes sorozatot sokan gyűjtötték, sőt, hosszú éveken át forgalomban is maradtak.

A harmincas-negyvenes évek fordulóján semmi sem volt képes megrengetni a magyar képeslapipart, így sorra születtek meg a csodás grafikákat felvonultató, vagy épp egy egyszerű ötletet tökélyre vivő lapok. Ezt a hullámot a második világháború évei sem tudták csillapítani – így született meg 1940-ben a magyar történelmet huszonkét epizódban bemutató

A “magyar sors”,

a “bajtársi levelezés I. sz (hadtörténeti) sorozata”, melynek célja

“az ősi erények, a vitézi szellem s a katonajellem ápolása”

volt – derül ki az első lapról, melyben a magyarok az őshazától a vérszerződésig tartó útjáról esik szó:

A Magyar Nemzeti Szövetség által kiadott, Dr. Marczell Ágoston (1884-?), a kőbányai Szent László Gimnázium történelem-földrajz szakos tanárának szövegeit felvonultató lapok grafikáit K. Nagy Sándor készítette el. A rajzok derekén vörös vonal fut végig, jelezve a magyarság felemelkedésének, vagy épp romba dőlésének időszakait.

A kiadó nem titkolt célja volt, hogy az emberek összegyűjtsék a sorozat összes, a történelmet a két bécsi döntésig (1938. november, illetve 1940. augusztus) elmesélő darabját, így a képeslapok jobb szélén egy, a következő darab felragasztására szolgáló részt is hagytak.

A Kuthy Ferenc szerkesztette sorozat egy második és  egy harmados felvonást is megélt, noha azokat már nem a Magyar Nemzeti Szövetség, hanem az Értelmiségi Munkavállalók Szövetkezete adta ki 1941-ben:

előbbi, A magyar lélek ezeréves útja művelődéstörténeti, a Magyar élet a magyar földön pedig gazdaságtörténeti áttekintést adott.

Az első sorozat lapjai a Pest-Buda Aukciósház 292. Papírrégiség szeptember 27-én tartandó árverésének katalógusában tűntek fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik