Kolosi Péter programigazgató egy interjúban elmondta, hogy a Válótársakon és az idén február elején debütáló A mi ki falunk második évadán kívül mire készülnek még, illetve hogyan értékelik a tavalyi évet.
A néhány perc híján napi 5 órányi tévénézési időn belül a sorozatok és szappanoperák a legmeghatározóbb szórakoztatási formák. Érdekes az is, hogy viszonylag nagy a híréhség. Itt vannak a legújabb tévépiaci adatok.
Jut a 87 milliárdból működő állami médiavállalat pénzeiből Bayer Zsoltnak, a Fidesz-alapító publicistának, Győri Tibornak, Orbán Viktor legrégebbi bizalmasának és Kálomista Gábornak, a Fidesz-kormányok idején rendkívül sikeresen mozgó filmproducernek is.
A tévétársaság vezérigazgatója egy kedden megjelent interjúban azt mondta, csak rosszindulatú híresztelés, hogy fideszes bulvártévévé alakítanák az ATV-t, az marad örök ellenzéki közéleti csatorna.
A VIASAT3, a VIASAT6, az AXN, a Sony Movie Channel és Sony Max is naponta többször sugározni fogja mától az új formátumot, amelyben humoristák stand up jelenetekben számolnak be arról, kell-e másnap havat lapátolni.
A Népszabadság egykori főmunkatársa, a ma már az ATV hírigazgatóságát irányító Bednárik Ime kitart amellett, hogy az ATV-nél szabadon lehet dolgozni. Ezt a 444 szerdai cikke kapcsán közölte, melyben az állt, állítólag fideszes bulvártévévé alakítják a csatornát.
Ismét Baló György vezeti a saját műsorát, ahol az elmúlt időszakban helyettesítőkre volt szükség. „Bátorsághiányos” közéleti szereplők nevét tartalmazó lista felolvasásával indított.
Megnéztük a nagyszabású tévéfilmet, amihez négy ország köztévéje fogott össze. A parókák nagyon rendben vannak, a forgatókönyvön még lett volna mit csiszolni.
A műholdas tévészolgáltatás kínálatába bekerülő csatornák közül az egyik szexet, a másik dokumentumfilmeket, a harmadik küzdősportokat sugároz HD minőségben, 24 órában.