Befejeződtek az Antenna Hungária legjelentősebb rádióállomásának felújításai munkálatai. Így jobb minőségben lesznek foghatók az Orbán Viktorral készült interjúk Erdélyből, Vajdaságból és a Felvidékről is.
Egyelőre még el sem fogadta a felkérést Schmidt Mária cégétől, ahová egyébként nem menedzsment tagnak, hanem igazgatósági tagnak hívták, megtartva az MTVA-ban betöltött vezérigazgatói posztját.
Még közérdekű adatigénylésre sem akarják elmondani, mennyibe került az állami intézménynek - és így az adófizetőknek - a Bajnokok Ligája (BL) futball közvetítési jogait megvásárolni.
Vajna rádiója, a Rádió 1 kiütötte Budapesten a Sláger FM-et a piacvezetőségből, országosan pedig a két állami főadót, a Kossuth és a Petőfi rádiót szorongatja, de nagyon.
A Duna Televízió Magyarország, szeretlek! című vetélkedőjénél folytatja pályafutását a fiatal műsorvezető, aki nemrég köszönt el az M2 Petőfi TV nézőitől.
A közmédia egyperces híradójának képernyőse, a fitneszmodellként is ismert Szentpéteri Eszter szeptembertől a Tények állandó élő bejelentkezésének arca lesz.
A közmédia M4 nevű sportcsatornája az elmúlt hetekben az összes kereskedelmi tévét le tudta előzni a nézettség tekintetében, a vizes vb elmúltával azonban jelentős nézőszámvesztés várható.