Média

Alpári stílusban beszéltek a nőkről a közrádióban

Egy hallgató bejelentést tett a médiahatóságnál és mindenkinek szép, gendermentes napot kívánt.

Egy hallgató szerint a Petőfi Rádióban csütörtökön 9 óra 15 perctől  9 óra 25 percig a műsorvezetők kocsmai hangnemben, ízléstelen stílusban, hangos röhögés közepette „osztályozták” a női melleket. Facebook-bejegyzését a 168 Óra szúrta ki.

A hallgató 10 percig bírta, utána bejelentést tett az emberi méltóságot sértő, kiskorúakat veszélyeztető tartalom miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, amelynek leírta, hogy a műsorvezetők szerint a női mellek típusai például

a vizslafüle, a kirabolt hátizsák, idővel pedig a bevásárlószatyorba dobott vasgolyó.

Az eset kivizsgálását kérte, mert úgy vélte, ez minden médiában, de a közmédiában különösen megengedhetetlen. Nyári szünetben, a kiskorúak által is hallgatott műsoridőben főleg, mert veszélyezteti a önképük, testképük és értékrendjük egészséges fejlődését. 

A hallgató a leírtakat kénytelen volt emlékezetből felidézni, mert hiába kereste a műsort az online archívumban, nem találta a szokásos helyeken. Úgy vélte, a Talpra magyar c. műsor lehetett.

Szabó Győző (balra) és Harsányi Levente Fotó: Zih Zsolt, MTVA
Rádiós műsorvezető lett Szabó Győző
Szabó Győző vezeti az idei évtől a Talpa magyar című reggeli műsort a Petőfi Rádióban Harsányi Levente mellett.

Később nem hivatalos forrásból megtudta, hogy a műsor ismétlés lehetett, ami szerinte így még elkeserítőbb.

Végül üzent műsorvezetőknek és szerkesztőnek:

Uraim! A kirabolt hátizsák és a bevásárlószatyorba dobott vasgolyóként definiált mellek végén érző emberek fityegnek: az Önök édesanyja, partnere, testvére vagy éppen a lánya!

A 168 Óra kérdéseivel az MTVA sajtóosztályát kereste, még nem kapott választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik