Az amerikaiak többsége még mindig újságokból és tévékből jut hozzá a napi hírekhez, az internetről tájékozódók csekély kisebbséget alkotnak - derült ki egy friss felmérésből.
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségéből négy ellenzéki tag a jövőben internetes honlapon tesz közzé olyan dokumentumokat, amelyeket szerintük törvényi és belső előírások ellenére sem hozott nyilvánosságra a Magyar Televízió (MTV), illetve a médiumot felügyelő közalapítvány.
Huszonhét év után búcsút intett a Stella Artois-nak ügynöksége, a Lowe. Még kérdéses, hogy az InBev kivel folytatja a prémiumbrandhez kapcsolódó reklámtevékenységet, írja a Brandrepublic.
A PUMA augusztusban induló új sportlifestyle kampányának keretén belül 14 ország 22 nagyvárosában tartanak látványos éjszakai vetítéseket a kelet-európai, közel-keleti, afrikai és indiai régióban, köztük Budapesten is.
Magyarországot mint megújult és egyre „felkapottabb” turisztikai célországot mutatta be a CNN világszerte, az augusztus 9-én kétszer is sugárzott 3 perces összeállításában.
A két intézmény együttműködésének kereteit rögzítő megállapodást írt alá Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke és Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) vezetője Budapesten.
Hároméves stratégiai szerződést kötött a Gazdasági Rádió és az Inter-x eMedias Kft. Az Inter-x csoport online marketingszolgáltatásokkal, digitális tartalom-előállítással és menedzsmenttel, webdesign szolgáltatással és internetes fejlesztésekkel segíti a gazdasagiradio.hu-t.
European Public Relations Federation néven a pr-ügynökségek új hálózata jött létre. A szervezet tagjainál kritérium, hogy főként az IT-szektort képviseljék.
Üzleti érdekeket és etikai normákat sértő körülmények között került nyilvánosságra múlt hét pénteken a TV2 új valóságshow-jának forgatókönyve, ezért a csatorna büntető feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Mivel nyáron alig lehet új ingatlant eladni, az óbudai Forrest Hill fejlesztője a Szigetre látogató külföldieket veszi célba: Bluetooth-technikával küldözgetnek üzeneteket a szigetlakóknak.
Becslések szerint csak televízióreklámokra több mint négyszáz millió dollárt költenek a hirdetők az ötkarikás játékok idején. Az előrejelzés szerint Kína a második legnagyobb reklámpiaccá nőheti ki magát 2010-re, írja a Mediaguardian.
A Móricka című vicclap legújabb számában megjelent rasszista képregény közlése miatt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága soron kívüli eljárásban kizárta tagjai sorából a lap főszerkesztőjét - közölte a szövetség.
Hasonló vadon-realityvel jelentkezik ősztől a két kereskedelmi csatorna. A TV2 Megasztárjában is szereplő Soma az RTL Klubos változatban teszi próbára túlélő képességeit.