Üzleti tippek

Lehull a lepel az MTV dokumentumairól

admin
admin

2008. 08. 19. 14:15

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségéből négy ellenzéki tag a jövőben internetes honlapon tesz közzé olyan dokumentumokat, amelyeket szerintük törvényi és belső előírások ellenére sem hozott nyilvánosságra a Magyar Televízió (MTV), illetve a médiumot felügyelő közalapítvány.

A www.mtvvalosag.freeweb.hu című oldalon jelenleg a Magyar Televízió Közalapítvány idei költségvetése, a nyilvánosságért folytatott másfél éves „harcuk” kronológiája, valamint a Nap-kelte pár hete meghosszabbított szerződése olvasható, de a jövőben rendszeresen tesznek ott közzé újabb dokumentumokat.

A honlap létrejöttét a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz kurátorai azzal indokolták, hogy a Magyar Televízió 34 milliárdos évi költségvetéséből alig 1,5-2 milliárd forintot tesznek ki a kereskedelmi bevételek, a többi közpénz, ám az azzal kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát régóta nem sikerül elérni.

Hiányzó adatok

„Az év közepétől az elektronikus információszabadságról szóló törvény is kötelezővé teszi az MTV-nek és a közalapítványnak ezen adatok publikálását, „ám ezt a kötelezőséget, ezt a kívánalmat egyik intézmény sem tartja be mind a mai napig” – indokolták a lépést a kurátorok. Az MTV honlapján csak pár tucat szerződés főbb adatai olvashatók.

A honlap elindítása előtt jogászok véleményét is kikérték, valamint tanulmányozták az ombudsman vonatkozó állásfoglalásait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.