Elfogadva Óbuda-Békásmegyer polgármesterének két hete tett javaslatát, a Sziget Kft. saját költségén megtervezteti és kivitelezteti a Fővárosi Önkormányzat által lezárni kívánt rakpartszakasz átjáróját a Szépvölgyi útnál.
Míg például Berlinben egész mozgalom küzd a szocializmusban készült épületek megőrzéséért, nálunk a közvéleményt még nem izgatja a félmúlt építészeti emlékeinek sorsa - olvasható a legfrissebb Figyelőben.
Idén elvileg 230 helyszínre mehetnénk el az 1200 forintos belépővel a Múzeumok éjszakára, persze csak akkor ha legalább ennyi felé tudnánk szakadni. Szombaton este hattól hajnali kettőig ugyanis lehetetlen ennyi helyszínt bejárni. Mi is csak szemezgettünk a hihetetlenül bőséges programból. A nemzeti bankban pédául Járai és Simor posztját próbálhatjuk ki.
Ötven éve, 1958 októberében álmodta meg egy belga képregényújságnak Pierre Culliford a Hupikék törpikéket. Törpapáék azonban csak 1981-ben lettek világhírűek, amikor az amerikai Hanna és Barbera stúdió rajzfilmet készített a három alma magasságú törpökről.
Az Afrika és a Balatoni nyár biztosan elhangzik augusztus 11-én a Sziget-fesztivál mínusz egyedik napján - tudtuk meg Laár Andrástól. A KFT zenekaron kívül még közel 200 magyar zenész lép fel a magyar dal napját ünneplő hétórás koncerten.
Újra összeáll két koncert erejéig a hazai underground alapzenekara, az 1980-ban alakult URH. Először a soproni VOLT fesztiválon, majd a Szigeten lép fel „minden magyar alternatív zenekar atyja”.
Lassan kezd összeállni a nyári fesztiválok fellépőinek listája. Sopronban fellép többek közt az Exploited, a Clawfinger és Roy Paci, Tokajban pedig a Juliette & The Licks, a 69 Eyes, és a Caliban is tiszteletét teszi.
A nyár utolsó nagy fesztiválján, a 40 éves Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) idén fellép többek között a Morcheeba, a Backyard Babies, a Within Temptation és a Russkaja.
Szakcsi Lakatos Béla nemrég készült el a Shakespeare művére írt „world musicalével”. A világhoz való viszonyáról, a világzenéről beszélgettünk a Kossuth-díjas zongoraművésszel, és arról, miért nem maradt kint Amerikában.
A korábban bejelentett fellépők, a Fatboy Slim és a Massive Attack után már biztosra vehető, hogy Zamárdi szabadstrandjára érkezik júliusban a B-52's is, amely a hetvenes évek vége óta a házibulik elmaradhatatlan kelléke.
Szigorúan ellenőrzi az V. kerületi önkormányzat, hogy betartja-e az este nyolc órától életbe lépő csendrendeletet az Erzsébet téri gödörben működő szórakozóhely - közölte Rogán Antal.
Amellett, hogy a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága megállapította, hogy Demszky Gábor rossz határozati számra hivatkozott, amikor megtámadta Sziget-fesztivál ingyenes hároméves ingyenes közterület-használati engedélyét, kinyilvánította: a Sziget-fesztivál a korábbi döntésnek megfelelően üzemelhet.
A hét premierjei morálisan és érzelmileg igyekeznek izgatni. Szerintünk: sikertelenül. Pedig a szerelmi zavarosban csapkodó páriák romantikus komédiájában (A boldogító talán) és a globális öko-katasztrófa ellen küzdő néhányak sci-fi–drámájában (Az esemény) ott vibrált az esély: jó is lehet… Sydney Pollack utolsó alakítása, és M. Night Shyamalan új filmje a mozikban.
Kitiltották a római templomokból az Angyalok és démonok című misztikus thriller amerikai stábját, mert a produkció "nem egyeztethető össze" a római egyházkerület nézeteivel.
Az ünnepi előadások mellett a keddi főpróbára is elkelt minden jegy a jubileumi István, a királyra. A sportaréna gigantikus színpadán a Szörényi-Bródy rockopera eddigi legjobb feldolgozása várható. (videó!)
Érvényes szerződése van a Sziget Kft.-nek az idei évre és a következő két évre is a Sziget-fesztivál megrendezésére, ezen a helyzeten pedig csak bírósági perben lehet változtatni - jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának elnöke hétfői tájékoztatóján.
Gondoljuk újra a kommunizmust! - kiáltottak fel a debreceni Modem múzeum művészettörténészei, így az idei nyáron több olyan tárlatot is rendeznek, ahol a kommunizmus és a „létező szocializmus” kerül a kiállítóterekbe: a tárgyak a kor lenyomatai, akár szeretjük őket, akár nem, a történelmünkhöz tartoznak.
Leesett egy fáról és súlyos gerincsérülést szenvedett Goran Bregovic szerb zenész csütörtökön. Július elején a VOLT Fesztiválon lépett volna fel a zenekarával.
Szerdán mutatja be a Társulat a 25 éves István, a király jubileumi produkcióját. Bródy János a FigyelőNetnek elárulta, hogy most először fognak élőben énekelni a szereplők. Az eredeti István lemeznek készült, filmnek rendelték meg, és csak egy trükk volt a Városligeti előadás. Viszont lehet, hogy újra megfilmesítik.