Hatalmas a titkolózás a készülő film körül, pedig már javában forgatják. A szereplőgárda egy részének kilétét kiderítettük: Bánovits Vivianne és Mózes András főszerepben látható majd, de játszik majd Trill Zsolt is.
A Thália Színház igazgatója szerint pár ember tartja markában a színházi világot, és bár a Gothár-ügy részleteivel is tisztában voltak, érdekük mégis az volt, hogy ne derüljön ki semmi. Interjú.
A Csányi Sándort művészeti vezetőként követő Schell Judit szerint a Thália Színház darabjai a felhőtlen szórakozásról, és nem a politikai csatározásról szólnak.
A közmédiának gyártott sorozataival, és Ámbár tanár úr-szintű filmekkel indította el új szolgáltatását, amit megnéztünk magunknak. Kölcsönöztünk, csalódtunk.