Kultúra

Kálomista Brüsszelben is vetítené az Elk*rtukot, ami szerinte egy iszonyú jó film

A végéhez közeledik a 2006-os események alapján készülő Elk*rtuk című film forgatása, írja a Magyar Nemzet.

A lapnak interjút adott Kálomista Gábor, a film vezető producere, aki rögtön úgy kezdte,

bevallom, én teljesen a film hatása alatt vagyok.

Mint fogalmazott, visszanézve azt, ami elkészült, úgy gondolja, hogy ez egy iszonyú jó film. Hozzátette, nem csak a története érdekes és bizarr, a filmkészítés módja is nagyon hatásos.

Arról is beszélt, a történet azok számára is érdekes lehet, akik ott voltak, mert kiderül, hogyan látja az akkori eseményeket egy filmes alkotó.

Ugyanakkor tudni kell, hogy a moziba járó közönség főleg fiatalokból áll. Természetesen sok nézőt szeretnénk, ezért azt szeretnénk, ha minél szélesebb nézői réteghez eljutna a film, ezért a fiatalokat is meg kell szólítanunk

– mondta.

Véleménye szerint nyilván lesz, aki ideológiai okokból támadja majd a filmet és lesz, aki ezért védi. Szerinte nem lehet elvarratlan szálakat hagyni, ha le akarjuk zárni a múltat, és jövőt akarunk építeni.

Hazugságokra nem lehet építeni

– fűzte hozzá.

Kálomista Gábor a külföldi közönség érdeklődésével is számol.

Szeretnénk külföldön is forgalmazni, sőt én Brüsszelben is vetíteném. Hátha néhány mai közéleti személy ennek nyomán feltesz magának is kérdéseket. Például hogy Magyarország hányadszor vívja meg a saját szabadságharcát: hol vérrel, hol kiállással, ésszel, tisztelettel vagy erővel. Ez egy szembesítés is: nézzétek meg, mit okoztatok. Szerintem a politikában elkövetett bűnök – éppen úgy, ahogy az emberiesség ellen elkövetett bűnök – nem évülnek el

– fogalmazott.

Kapcsolódó
Kovács Gábor: Az Elk*rtuk kurzusfilm lesz, de Kálomistának van hozzá gyomra
Erről Kovács Gábor producer, az Üvegtigris-filmek atyja beszélt egy interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik