Az elmúlt két év hangos úszóvitái, Gyárfás 23 évet sutba dobó MÚSZ-elnökségről történő lemondása után jelzésértékű mondat hagyta el a miniszterelnök száját.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) szeretné elérni a világkupa-sorozat új szabályainak felülvizsgálatát.
Ferenc pápa szombaton Vatikánvárosban fogadta azt a többek között magyar úszók alkotta küldöttséget, amelyet az európai szövetség (LEN) állított össze.
Az úszó és férje Gyárfás bosszúját sejtik a háttérben, a FINA ügyvezetője szerint azonban ez abszurd, a szabályokon a sportág fejlődése érdekében módosítanak.
Mind az elnöki, mind a pénzügyi, mind az ellenőrző testületi beszámolót elfogadta a Magyar Úszó Szövetség évi rendes közgyűlése, illetve a tagszervezetek küldöttei jóváhagyták a 2017. évi szakmai és költségvetési tervet.
Például reményt: a háromszoros olimpiai bajnok úszó megmutatta, hogy legalább olyan cinikusan képes használni a nemzeti együttműködés rendszerét, amilyen zseniális úszással győzni tud.