Sport

Hosszú Katinka miatt Gyárfás segítségét kéri a magyar szövetség

A MÚSZ keddi közleményében jelezte, hogy a “nemzetközi szinten is nagy vihart kavart” döntéssel kapcsolatban azonnal kezdeményezte a szabályok átgondolását, és ebben “a MÚSZ a FINA magyar alelnökének (Gyárfás Tamás) megértő támogatását kérte”.

Tekintettel arra, hogy ezt a kezdeményezést a FINA elutasította, a MÚSZ Hosszú Katinka és a többi magyar úszó érdekében további lépéseket tesz a FINA budapesti kongresszusán, hogy a versenykorlátozó szabályokat az úszók érdekében megváltoztassák. Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnöke a vizes világbajnokság ideje alatt tárgyalásokat folytat a FINA, valamint a nemzetközi szövetségek vezetőivel is az ügyben

– áll a közleményben, amely szerint a “MÚSZ kiemelt feladatának tekinti a magyar úszók érdekeinek képviseletét”.

A FINA május végén hozta nyilvánosságra a vk-t érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú Katinka – az elmúlt öt év összetett győztese – egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt.

Kihúzták a talajt Shane Tusup és Hosszú Katinka üzleti modellje alól
Az úszó és férje Gyárfás bosszúját sejtik a háttérben, a FINA ügyvezetője szerint azonban ez abszurd, a szabályokon a sportág fejlődése érdekében módosítanak.

Hosszú kedden jelentette be, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakult a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amely a FINA minden fontos szakmai döntésében szeretne egyenrangú félként részt venni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik