Pályán kívül

Váratlan fordulat az úszószövetségnél

Elmarad a Bienerth Gusztáv és Gyárfás Tamás közt tervezett nyílt vita az úszóelnök friss hangnemű nyilatkozata után.

Elmarad az augusztus 21-ére tervezett nyílt vita Bienerth Gusztáv és Gyárfás Tamás közt. A váratlan fordulat egy origós interjú után állt be, amelyben a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt mondta az elődjéről:

A világbajnokság és a Masters-vb óriási szakmai, szervezési siker. Jelentős nemzetközi presztízst hozott Magyarországnak. Gyárfás Tamásnak elévülhetetlen érdemei vannak nemcsak az eseménysorozat ide hozatalában, hanem a rendezésben és lebonyolításban is. Köszönet és elismerés érte. Gyárfás Tamásra szüksége van a magyar és a nemzetközi úszósportnak.

A lezárult Deloitte-vizsgálat eredményéről pedig úgy nyilatkozott:

Ahogy korábban a májusi közgyűlésen is közöltem, a Deloitte nem tett olyan megállapításokat, amelyekről az elnökség, vagy akár az elnök Gyárfás Tamás tudott volna. A pénzügyi vizsgálat nem róluk, hanem a MÚSZ belső szabályzatairól, gazdálkodásáról, közbeszerzési folyamatokról és a mérleg megállapításairól szól.

“A fentiek ismeretében, a magyar úszósport nyugalma érdekében a vita elmarad” – fogalmazott Csurka Gergely szombat esti közleménye.

Mindez azért váratlan, mert két hete a 24-nek még másképpen nyilatkozott Bienerth elnök, éppen az akkori kijelentései másnapján írta meg a vitára felszólító nyílt levelet Gyárfás. A legújabb fejlemények szerint azonban minden rendben, már csak egy kis nyugalom hiányzik.

Ami ez elmúlt két hétben történt:

  1. Július 31-én a MÚSZ Ellenőrző Testület vezetője mondott le, ami lépéskényszerbe hozta az elnököt, akinek a szervezet alapszabálya szerint ebben az esetben 30 napja maradt Pósa Józsefné pótlására, azaz egy rendkívüli közgyűlés összehívására.
  2. Másnap reggel egész pályás letámadásba kezdtek a sportág halhatatlanjai, Darnyi Tamás (négyszeres olimpiai bajnok), Rózsa Norbert (olimpiai bajnok), Hargitay András (háromszoros világbajnok), Szabó József (olimpiai bajnok), Risztov Éva (olimpiai bajnok), Güttler Károly (olimpiai és vb ezüstérmes, Európa-bajnok) is levélben jelezte, tarthatatlannak látja a szövetségben kialakult helyzetet.
  3. Szintén augusztus elsején, a vb ünnepi sajtótájékoztatója valóban annak indult, amire hivatott lett volna, de az elnököt a kötelező körök után hamar megtalálták az újságírók. Bienerth Gusztáv elnök a média érdeklődésére a halhatatlan úszók levelét pitiáner támadásnak nevezte, és jelezte, rossz híre van, mindez csak megerősíti abban, hogy jó úton jár, ezért nem mond le.
  4. Augusztus 3-án délelőtt válaszként erre lemondott hat elnökségi tag. Érdekes, hogy az MTI-hez is eljuttatott levelükben Hargitay szavaihoz hasonlóan ők is úgy fogalmaznak: “A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.” Távozásukkal már csak az elnök, az alelnök és egy tag maradt a testületben.
  5. Augusztus 5-én Tóth István, a Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesület Szentendre elnöke, hűtlen kezelés miatt feljelentette Bienerth Gusztávot, a MÚSZ elnökét. Azzal vádolja, hogy a szövetség pénzét saját önös érde­kei­re használja fel.
  6. Gyárfás Tamás, a MÚSZ korábbi elnöke nyílt levelet írt Bienerth Gusztávnak, amelyben a Masters világbajnokság befejezésének másnapján, augusztus 21-én délelőtt 10 órakor a Duna Arenában, a sajtó nyilvánossága előtt közös vitára hívta ki a regnáló elnököt.
    A sikeres világbajnokság után négy nappal a döntéshozatal terén végképp működésképtelenné vált a Magyar Úszó Szövetség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik