Közélet

Gyárfást gyanúsítja a rendőrség Fenyő János megöletésével

Az úszószövetség volt vezetőjét és az egykori Nap TV tulajdonosát előállították.

Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Pesti Srácok megkeresésére az ORFK Kommunikációs Osztálya megerősítette az értesülést.

Egy perccel hat óra előtt a rendőrség honlapján is közzétették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden, a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították „a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost”. A közleményből kiderül, hogy Portikhoz hasonlóan emberölésre való felbujtással gyanúsítják, megalapozottan. Gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.

A Fidesz-közeli portál úgy tudja, a rendőrség birtokában bizonyítékok vannak arra, hogy a Nap TV egykori tulajdonosa adott megbízást Portik Tamásnak üzleti ellenfele, Fenyő János likvidálására. Azt írják, hogy a bizonyítékok között egy hangfelvétel is van, amelyen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható. Az Index információi szerint Gyárfást őrizetbe is vették.

Frissítünk!

A Hír TV Riasztás című műsora arról számolt be korábban, hogy az ügyészség gyanúja szerint Jozef Rohác tavaly közvetítőkön keresztül egy hangfelvétellel zsarolta Gyárfás Tamást, amely a gyilkosság potenciális felbujtói közti beszélgetések részleteit tartalmazta.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én gyilkolták meg a Margit utcán, amikor a piros lámpánál megállt Mercedesével. Gyilkosa egy másik autóból ugrott elő, és gépfegyveréből 19 lövést adott le a médiavállalkozóra, aki azonnal meghalt. 2011-ben Szlovákiában tartóztatták le az Aranykéz utcai robbantással és más bérgyilkosságokkal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, hogy az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában.

Rohácot tavaly ítélték jogerősen életfogytig tartó börtönbüntetésre, de az nem derült ki, hogy ki bízta meg a szlovák férfit a merénylettel. Az ügyben tavaly novemberben rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla.

Videó a Fenyő-gyilkosságról (18+)
Tagadta bűnösségét a Fenyő János médiavállalkozó megölésével vádolt két szlovák a Fővárosi Törvényszéken. Videón mutatjuk meg, mi történt a gyilkosság napján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik