Sport

Bienerth Gusztávot váratlanul érte, hogy rágyújtották a házat

Bienerth Gusztáv a TV2 Mokka vendége volt. Úgy fogalmazott, a korábbi MÚSZ elnök, Gyárfás Tamás és közte élő és együttműködést célzó kapcsolat van.

A 24.hu-nak adott pénteki interjúja után hétfőn a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában kezdte a napot Bienerth Gusztáv. A Magyar Úszószövetség elnöke láthatóan csak a vizes vébének köszönheti, hogy egy ideig csend volt körülötte. A világesemény végeztével ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek az elnök távozását sürgetik.

A legnagyobb pofont saját elnökségétől kapta Bienerth, miután pár napja hatan is lemondtak, amelynek köszönhetően döntésképtelenné vált a sportág vezetése.

A mások mellett Cseh László – kétszeres világbajnok -, és Wladár Sándor – olimpiai bajnok – által is aláírt hivatalos levelükben úgy fogalmaztak:

A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről. A kialakult helyzetre való tekintettel az elnökség alulírott tagjai úgy döntöttek, miután a továbbiakban nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt, ezért nem marad más választásuk, mint lemondani tisztségükről.

Bienerth a TV2-ben élőben magyarázta a bizonyítványt.

Nemcsak a laikusokat érte váratlanul, hanem engem is

– utalt Bienerth arra, hogy a “rendkívül sikeres” vizes vébé után a hat elnökségi tag lemondott. Az Úszószövetség elnöke hozzátette, a vb-t követő első nap megtartott elnökségi ülésen beszámolt a munkájáról, amelyet a világesemény közben és előtt végeztek, majd azt kérte az elnökségtől, bírálják el a tevékenységét, majd elhagyta a termet. Bienerth szerint amikor visszahívták, az elnökség a támogatásáról biztosította.

Erről másnap egy sajtótájékoztató keretében beszámoltunk Sós Csaba szövetségi kapitánnyal, majd teljesen váratlanul, és anélkül, hogy velem egyeztettek volna, hatan valóban lemondtak. Ilyen formán egy sikeres esemény után és a hétfőn kezdődő Masters előtt határozatképtelen az elnökség

– mondta Bienerth, majd elmesélte, hogy szeretett volna érmeket is átadni, de nem volt rá lehetősége. A műsorvezető ezután megkérdezte, ezért nem tervezi-e a lemondását.

Egy dolog teljesen biztos: amikor én átvettem a vezetést, akkor én megkértem egy szervezetet, hogy végezze el az átvilágítást. Sok a feladat, még nem végeztem el a munkám. Nyilván nem örülök, hogy az ellenőri szervezet lemondott – az a szervezet, amelynek a munkáját ez az átvilágítás nem túl pozitív fényben mutatta be -, de egy fantasztikus világbajnokság után, a feladatok közepette nekem folytatnom kell

– összegzett a január 8-án, 24 év regnálás után Gyárfás Tamást váltó Bienerth Gusztáv, majd bejelentette, a rendkívüli közgyűlést szeptember 1-re, délelőtt 10 órára hívja össze.

Bienerth a Gyárfás-korszakkal kapcsolatban elmondta, nagyon meghatározó és súlyos jelentés készült az elmúlt két év gazdálkodásáról, és “nem cáfolja”, hogy feljelentés lehet az ügyből. Példának okáért elmondta, volt, hogy jelentős különbséget észleltek egy megrendelt munkáért kifizetett összeg és annak a valódi értéke között; volt olyan, hogy egy vezető tisztségviselő és ez nem az elnök, szerződést kötött a saját cégével.

Van olyan, hogy a döntést meghozó személy a nyertestől jutalékot vett fel

– ennek a jelentésnek a feldolgozása még folyamatban van. Bienerth Gusztáv teljes nyilatkozatát itt nézheti meg:

Az elmúlt hét történései hat lépésben

  1. Hétfőn a MÚSZ Ellenőrző Testület vezetője mondott le, ami lépéskényszerbe hozta az elnököt, akinek a szervezet alapszabálya szerint ebben az esetben 30 napja maradt Pósa Józsefné pótlására, azaz egy rendkívüli közgyűlés összehívására.
  2. Kedd reggel egész pályás letámadásba kezdtek a sportág halhatatlanjai, Darnyi Tamás (négyszeres olimpiai bajnok), Rózsa Norbert (olimpiai bajnok), Hargitay András (háromszoros világbajnok), Szabó József (olimpiai bajnok), Risztov Éva (olimpiai bajnok), Güttler Károly (olimpiai és vb ezüstérmes, Európa-bajnok) is levélben jelezte, tarthatatlannak látja a szövetségben kialakult helyzetet.
  3. Kedden, a vb ünnepi sajtótájékoztatója valóban annak indult, amire hivatott lett volna, de az elnököt a kötelező körök után hamar megtalálták az újságírók. Bienerth Gusztáv elnök a média érdeklődésére a halhatatlan úszók levelét pitiáner támadásnak nevezte, és jelezte, rossz híre van, mindez csak megerősíti abban, hogy jó úton jár, ezért nem mond le.
  4. Szerda délelőtt válaszként erre lemondott hat elnökségi tag. Érdekes, hogy az MTI-hez is eljuttatott levelükben Hargitay szavaihoz hasonlóan ők is úgy fogalmaznak: “A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.” Távozásukkal már csak az elnök, az alelnök és egy tag maradt a testületben.
  5. Pénteken Tóth István, a a Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesület Szentendre elnöke, hűtlen kezelés miatt feljelentette Bienerth Gusztávot, a MÚSZ elnökét. Azzal vádolja, hogy a szövetség pénzét saját önös érde­kei­re használja fel.
    A sikeres világbajnokság után négy nappal a döntéshozatal terén végképp működésképtelenné vált a Magyar Úszó Szövetség.

Bienerth Gusztáv pénteken, a hat elnökségi tag lemondása után is úgy nyilatkozott honlapunknak: nem mond le.

Bienerth: Ezek a múlt támadásai
Egy árnyékkal küzd Bienerth Gusztáv úszószövetségi elnök, aki visszaélésekre bukkant egy vizsgálat során. Úgy érzi, az úszótársadalom számára túl újszerű volt, hogy titkosan, félelem nélkül szavazhat.

6. Gyárfás Tamás, a MÚSZ korábbi elnöke nyílt levelet írt Bienerth Gusztávnak, amelyben a Masters világbajnokság befejezésének másnapján, augusztus 21-én délelőtt 10 órakor a Duna Arenában, a sajtó nyilvánossága előtt közös vitára hívta ki a regnáló elnököt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik