Sport

Wladár Sándor vagy Czene Attila lesz az úszók elnöke a kapitány szerint

Korábban a témában:

Pénteken a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) sokadik idei közgyűlésén a megjelentek elsöprő többséggel hívták vissza az elnöki pozícióból Gyárfás Tamás utódját, Bienerth Gusztávot. Sőt, egy ponton az egybegyűltek tulajdonképpen meg is alázták Bienerthet, amikor mindannyian hátat fordítottak neki.

Vezető nélkül maradt a magyar úszósport
A Magyar Úszó Szövetség közgyűlése megvonta a bizalmat Bienerth Gusztáv elnöktől. A gazdasági szakember megvárta, hogy kivégezzék.

Most egy ideig a szervezet alelnöke, Sós Csaba szövetségi kapitány lesz az első ember a MÚSZ-ban, ő nyilatkozott a Magyar Nemzet Online-nak. Azt mondta, ő hálás Bienerth-nek, amiért megkapta tőle a bizalmat, ha szavazott volna, nyíltan az elnök maradására voksolt volna.

Sós sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, szerinte Bienerthet már akkor támadások érték, amikor még le sem ült az elnöki székbe. Erről viszont nem beszélt bővebben, mert nem akart személyeskedni. Mindenesetre amikor arról kérdezték, hogy például Darnyi Tamás, Székely Éva és Risztov Éva is változást sürgetett, azt felelte, ők például nem is dolgoztak együtt a távozó elnökkel, csak hallomásból tájékozódtak, de követelésük nem volt alaptalan.

Nem berakták, hanem mi választottuk, akkor is, ha tudjuk, kik támogatták, és honnan jött (az Orbán-kormány turisztikai kormánybiztosaként az úszásban jelentéktelen Ferencváros jelöltjeként indult – a szerk.). De tudni kell, hogy a korábbi elnök mérhetetlenül erős karizmája és kapcsolatrendszere miatt nem nagyon volt ember, aki vállalta volna a szerepet. Lehet, hogy ez történelmi szerep volt, és ennyit engedett a történet – valakinek el kellett vállalnia. Biztos volt, hogy aki jön, masszív céltábla lesz

– mondta azzal kapcsolatban, hogy jó döntés volt-e kívülről érkező embert ültetni az elnöki pozícióba.

Sós Csaba szerit kétemberes a versenyfutás az elnöki posztért, szerinte két olimpiai bajnok, Wladár Sándor és Czene Attila között dől majd el a dolog. Sárdi Ákost kettejük mellett nem érzi elég erős jelöltnek.

Ami a saját jövőjét illeti, Sós Csaba szövetségi kapitányként folytatná tovább. Kipróbálták a szakmai alelnöki szerepkört is, de az nem vált be.

Sós nem merte kijelenteni, hogy nyugodt lesz most a légkör, a szokásosnál később kapták most meg a pénzt, emiatt sokan barátságtalanok lettek. Korábban tett egy utalást arra, hogy Bienerth elődje, Gyárfás Tamás mozgatja azokat a szálakat, amik miatt a háttérben végig folyt egy hatalmi harc, szerinte ez folytatódni fog, csak más terepen.

Ez az én feltételezésem, bár tévedhetek. Csak viszonylag ritkán szoktam ilyenben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.