feljelentés
Az Együtt-PM hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt feljelentést tett, mert állításuk szerint az önkormányzat Menczer Erzsébet fideszes képviselő fia élettársának utalt ki lakást.
2014. 03. 13. 18:18
Több büntetőfeljelentést tett a Jobbik a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent Zuschlag-interjúval összefüggésben.
2014. 03. 07. 14:54
Feljelentést tesz Nicolas Sarkozy volt államfő és felesége, Carla Bruni-Sarkozy azon nyilvánosságra hozott felvételek miatt, amelyeket tudtuk nélkül készített az egyik elnöki tanácsadó.
2014. 03. 06. 13:04
Lemondott a Magyar Orvosi Kamara Felügyelő Bizottsága, büntetőfeljelentést tesznek a vezetőség ellen.
2014. 02. 16. 07:00
Tóth Károly a szegedi MSZP-frakció nevében ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Csongrád Megyei Főügyészségen a Szegedi Ifjúsági Házban eltűnt milliók miatt.
2014. 02. 12. 15:44
A város önkormányzata ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mert több elosztó szekrényben lekötötték az áramkábeleket.
2013. 12. 17. 13:01
A tulajdonosok nem tettek feljelentést, de a rendőrök mégis elfogták a biciklitolvajokat.
2013. 11. 30. 12:02
1 milliárdból újul meg Hódmezővásárhelyen a Szabadság tér, ám az egyik önkormányzati lakásból már el is tűnt egy konvektor.
2013. 11. 06. 08:16
Csütörtökön benyújtja büntetőfeljelentését a Jobbik az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvételével kapcsolatban az indokolatlanul magas vételár miatt.
2013. 04. 02. 15:13