Végére ért Karl Bushby brit kalandor 28 éven át tartó, 50 ezer kilométeres gyalogútja Dél-Amerikából az Egyesült Királyságba – írja a BBC.
Hol voltál? Jó, hogy itthon vagy
– mondta édesanyja, majd a férfi bejelentette: szögre akasztja a cipőjét. Érkezésekor jelen volt 36 éves fia, Adam és 12 éves unokája is, akit korábban soha nem látott, valamint édesapja és testvérei fogadták.




Még az előző évezredben indult el
Karl Bushby 1998 novemberében, 29 évesen indult útnak a chilei Punta Arenasból. Az út során két saját maga által hozott szabálynak kellett megfelelnie: nem térhet vissza az Egyesült Királyságba az út vége előtt, és nem használhat közlekedési eszközöket.
A több évtizedes barangolásnak több nehéz pontja is volt: például a Darién-hasadék sűrű dzsungelén történő átkelés, a befagyott Bering-szoroson való átjutás vagy nemrégiben a La Manche csatorna átúszása. Amellett, hogy a neves német filmrendezővel, Werner Herzoggal egy közös dokumentumfilmet készített az útról, megerősítette, hogy egy második könyvön is dolgozik utazásairól.

