feljelentés
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség Vida Ildikó feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás gyanúja miatt. A NAV elnöke André Goodfriendet perelte be.
2014. 12. 15. 10:28
A Demokratikus Koalíció (DK) hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz az V. kerületi önkormányzat, illetve Giró-Szász András államtitkár vállalkozása ellen.
2014. 11. 28. 14:00
Ebolával kapcsolatos rémhírterjesztés, illetve pánikkeltés miatt feljelentést tesz az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Mindezt azért, mert egy honlap azt írta, egy beteget ebolás tünetekkel vittek a pécsi kórházba.
2014. 10. 15. 16:23
Plakátrongálás miatt feljelentést tettek az Együtt-PM aktivistái Budapest VI. kerületében.
2014. 10. 11. 16:00
Azért fordultak a rendőrséghez, mert szerintük Farkas Ferenc a kerület lakosának tüntette fel magát, pedig nem ott tartózkodik életvitelszerűen.
2014. 10. 07. 15:37
A hanyag döntéssel a párt szerint több száz milliárd forintos kár keletkezett, amiért azoknak akik a döntést meghozták, felelniük kell.
2014. 08. 14. 15:53
A párt aktivistái még télen táblát raktak az adóhatóság székházára. A feljelentés után megismételték az akciót.
2014. 07. 12. 15:13
Engedély nélküli horgászat miatt feljelentést tett, ez váltott ki indulatokat.
2014. 06. 23. 08:44
Féltucat egykori szolgálati nyugdíjas rendőr perelte be a belügyminisztert, miután egy interjúban azt mondta, hogy a szolgálati nyugdíjasok visszaéltek jogaikkal.
2014. 06. 19. 13:11
Juhász Pétert, az Együtt-PM politikusát behívták a bíróságra. Rogán-ügyben nem ilyen gyors a hatóság.
2014. 05. 07. 13:43
Sneider Tamás magánvádas feljelentést tett Ujhelyi Istvánnal szemben, amiért álláspontja szerint a szocialista politikus több rágalmazást és becsületsértést kimerítő állítást fogalmazott meg vele szemben.
2014. 04. 30. 09:44
A párt feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen az országgyűlési választás ajánlóíveit érintő visszaélések miatt.
2014. 04. 22. 12:55
Az LMP szerint teljesen szükségtelen az az 550 milliós kommunikációs megbízás, amelyet Paks II. kommunikációjára nyert el az I.M.G. Inter Media Group Kft. A párt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz.
2014. 04. 18. 11:30
Az állami földpályázaton nyertes új bérlők kezdték szombat reggel beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket Kishantoson. A Kft. illetékesei feljelentést tettek.
2014. 04. 12. 15:34
Egy korábbi interjúja miatt jelentette fel több volt rendőr is a belügyminisztert rágalmazásért.
2014. 04. 04. 12:29
A Való Világ 5 egykori játékosa közmunkára vagy pénzbírságra számíthat, miután szomszédjai többször is feljelentették.
2014. 04. 03. 14:00
Mező Balázs jobbikos városi elnök reflektált Tankos Gyuri feljelentésével kapcsolatos cikkünkre
2014. 04. 03. 09:00
A szocialista Szanyi Tibor felszólította Polt Péter legfőbb ügyészt, vizsgálja ki, hogyan kerülhettek nyomozati anyagok a sajtóhoz a Simon-ügyben.
2014. 03. 31. 15:12
Büntetőfeljelentést tett bennfentes kereskedelem és abban való bűnsegédlet miatt ismeretlen tettes ellen az Együtt-PM szövetség kedden.
2014. 03. 18. 13:59
Az Együtt-PM hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt feljelentést tett, mert állításuk szerint az önkormányzat Menczer Erzsébet fideszes képviselő fia élettársának utalt ki lakást.
2014. 03. 13. 18:18
Több büntetőfeljelentést tett a Jobbik a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent Zuschlag-interjúval összefüggésben.
2014. 03. 07. 14:54